Előszó
Az egykori bukovinai székelyek történetével számos könyv, tanulmány foglalkozik. Napjainkban is alig ismert még azonban az a kéziratos irodalom, amely a néprajzi kutatások során, az utóbbi...
Tovább
Előszó
Az egykori bukovinai székelyek történetével számos könyv, tanulmány foglalkozik. Napjainkban is alig ismert még azonban az a kéziratos irodalom, amely a néprajzi kutatások során, az utóbbi évtizedekben került elő. Az eddig feltárt emlékanyag mind századunkból való. Számuk és tartalmuk alapján elmondhatjuk, hogy a XIX. század derekától már egy országszerte elterjedt szokásrendbe sorolható a bukovinaiak népi írásbelisége. Az anyagműveltségtől való elzártsága következtében ugyan erősebben hagyományőrző és műfajilag szűkebb skálájú, később is alakul ki, mint a magyarság más csoportjainál, de a történeti-gazdasági-társadalmi megkötöttségekből eredő korlátok ellenére is a magyar népi műveltség szerves része. Ez az írásos emlékanyag a szórványba kényszerült római katolikus egyházhoz, illetve istentiszteleti gyakorlatához kötődve alakult ki, fő műfaja a vallásos ének, a cantiléna, a sajátos egyházi alkalmakhoz, formákhoz kapcsolódó énekek (pl. litániák, búcsús énekek, halotti búcsúztatók, siratók). Ezeket az énekeket és a világi tárgyú verses emlékeket a bukovinai székelység írástudói verses füzetekbe, kolligátumokba gyűjtötték, írták össze, amelyekbe történetük fontosabb eseményeit, dátumait is feljegyezték és hagyományozták egyrészt tárgyszerűen, időnként átadva a versgyűjteményt arra alkalmas fiatalabbaknak, másrészt az éneklési gyakorlat, a szájhagyományozás, a funkcionális felhasználás révén.
Az öt bukovinai székely falu lakói csaknem 200 évig a magyar államhatárokon kívül éltek. Papjaik és tanítóik gyakran idegen anyanyelvűek voltak. Ők azonban meg akarták őrizni magyarságukat, anyanyelvüket, kultúrájukat és sajátos, a népköltészetre épített szellemi kultúrát alakítottak ki maguknak. Magyar nyelvű könyvekhez csak ritkán, nehézkesen jutottak, s ezek nem is mindig feleltek meg szükségleteiknek, ízlésüknek, maguk állítottak tehát elő maguknak kézírásos könyveket, amelyeket ugyanúgy adtak, vettek, cseréltek, kölcsönöztek, mint manapság a nyomtatott könyveket szokás.
Vissza