Népi hímzéseink

Előszó

„A barcasági csángó leányingek hímzésmintái" című közleményem után most a barcasági férfiingek, menyecskeingek, öregasszonyingek és díszkendők hímzésmintáit mutatom be. A két közleményben mintegy háromszáz hímzésminta lát nyomdafestéket. Hogy mennyire kevésbé ismerjük népi kultúránknak e területét, azt jellemzően világítja meg Haáz Ferenc, Palotai Gertrúd, Szabó T. Attila ,,A Néprajzi Múzeum erdélyi vászonhímzés-anyaga" című tanulmányának1) következő megjegyzése: „Egyetlen darab sincs például a Brassó megyei hétfalusi csángó községekből (Bácsfalu, Csernátfalu, Hosszú-falu, Pürkerec, Tatrang, Türkös, Zajzon), az apácai és krizbai magyaroktól").
E hiányt igyekeztem megszüntetni a két kiadásban közrebocsájtott mintaanyaggal. Azonban a bemutatott gazdagnak tűnő motívumkincs is a tizenkettedik órában megmentett töredéke a hajdan virágzott gazdag hímzéskultúránknak. Hiányosak adataink a falvakban egykor dívott alsófehérnemű díszítés szokásrendjére is. Régen mind a motívumoknak, mind a színeknek szimbolikus értelmük volt. Nem érdektelen megemlíteni, a Kunst der Farbe című könyvből Johannes Itten műtörténész megjegyzését ezzel kapcsolatban:
„Kínában a sárga, a legragyogóbb szín a császárnak, a Nap fiának volt fenntartva. Senkinek rajta kívül nem volt szabad sárga ruhát viselni. A sárga a legmagasabb értelemnek és ihletnek volt a jelképe. Mikor a kínaiak fehérbe öltöztek, gyász esetében, ez azt jelentette, hogy elkísérik a halottat a tisztaság és az egek birodalmába. Ők nem a saját fájdalmukat juttatták ezzel kifejezésre, hanem segítettek eljuttatni a halottat az értelem birodalmába." Vissza