Előszó
Részlet:
ELSŐ RÉSZ
I.
Már közel voltak Athénhez. Az étkezőkocsiban elviselhetetlenné vált a füst és a zsivaj.
A két férfi, akik Charles asztalához telepedtek, valami kellemetlen idegen nyelven vitatkoztak, élénken hadonászva kétes tisztaságú kezeikkel. Az egyik, aki aranyláncocskát viselt, bongyor fekete szőrrel benőtt csuklóján, olyan kényelmesen könyökölt az asztalra, mintha egyáltalán nem zavarná, hogy itt már ül valaki. Kövér ujjaival, melyeknek húsába beledagadtak az Ízléstelen gyűrűk, hadonászott Charles arca előtt.
— Balkán . . . gondolta magában, ösztönös lenézéssel és elindult, hogy a hátralevő időt a fülkéjében töltse.
Két vagonon kellett keresztül mennie. A folyosón alig lézengett valaki, a saloniqui gyorsvonat ma aránylag kevés utast vitt.
Az egyik elsőosztályú fülke előtt hirtelenül megállt. Az ablaknál ott ült a szürkeruhás nő, aki már az étkezőkocsiban is feltűnt neki. Ha egyedül utazna és nem ezzel az idősebb férfivel, bizonyos, hogy már legalább félórája ismerné. De így, csak a szomszédos asztaltól nézegette őket, illetve csak a nőt, a férjét lehetőleg a pokolba kívánta.
Férje vagy barátja, ezt nehéz lett volna megállapítani. Bizalmas kapcsolat van köztük, az biztos. A nő, túlzott gyengédséggel hámozta le a férfi őszibarackját és valami szelíd alázattal tett cukrot a kávéjába.
Charles Ízléstelennek tartotta, mikor egy egészen fiatal nő, tüntetően kedveskedik az ilyen öregedő férfivel, akinek nyilván eladta magát.
Ez a szürkeruhás nő, semmiképpen sem csinálhatott rossz üzletet, mert az ujján vagyontérő brilliánskő csillog és mikor felkeltek az asztaltól, az öreg olyan köpenyt segített a vállára, amilyent Charles legutóbb Londonban látott egy divatrevün.
Mindenki utánuk fordult, mikor kimentek. A nő feltűnően magas volt, szinte nevetségesen hatott, ahogy belékarolt a nálánál jóval alacsonyabb férfibe.
5
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal