A modern történelem legsúlyosabb pénzügyi válsága, úgy tűnik, alig zavarta meg a globális pénzügyek földrajzát. A világ nyolc vezető pénzügyi központját a válságtól számított 10 évvel később továbbra is ugyanazok a térségek alkotják, csupán eltérő sorrendben. A válság előestéjén New York, London, Tokió, Frankfurt, Párizs, Hongkong, Szingapúr és a Zürich-Genf együttes vezette a globális pénzügyi központok rangsorát, e csoport pedig az elmúlt időszakban csupán egy új szereplővel, a Sanghaj-Peking együttessel bővült. Látszólag ugyanígy egy másik jelentős esemény, a Brexit-szavazás hatására sem tűnik úgy, hogy sokat változna az eddigi rangsor.
A 2018-as Brexitről szóló tárgyalásokkal és London szerepének jelentős csökkenésével azonban most több elemző szerint is új lehetőségek nyílnak arra, hogy e nemzetközi pénzügyi központok újradefiniálják szerepköreiket. A kézben tartott kötet szerzői, Youssef Cassis, a firenzei Európai Egyetemi Intézet (EUI) gazdaságtörténeti professzora, és Dariusz Wójcik, az Oxfordi Egyetem gazdaságföldrajz professzora szerint emellett számos kihívás is hozzájárul ahhoz, hogy a közeljövőben a világ vezető pénzügyi központjainak pozíciójában változások történjenek. E hatások pedig csak részben adódnak a technológiai fejlődés következményeiből, a fintech előretöréséből, a pénzügyi szektorra és intézményekre vonatkozó új szabályozásoknak is kiemelt szerepe van.
Vajon a pénzügyek területiségének eddigi változásai tényleg ennyire kismértékűek voltak? Mi rejtőzik a nemzetközi pénzügyi központok hierarchiájának lassú átrendeződése mögött? Újra tudnak-e éledni a kedvezőtlen és a gyorsan változó körülmények között e rangsort vezető központok, vagy épp ellenkezőleg, képtelenek lesznek ellenállni a hanyatlásnak? Jelen kötet a TOP10 város esetében ilyen és ehhez hasonló kérdéseket értékel, kitérve e térségek gazdaságtörténeti előzményeire és tágabb régiójukban elfoglalt szerepköreik alakulására.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.