Nemzetek forradalma I. (töredék)

Előszó

A tizenkilencedik századot méltán jellemzik mint az európai nemzetek ébredésének és belső egységesítésének századát. Ez a hosszú folyamat azonban csupán a mostani, huszadik század elején, a világháborúban és a háború után zárult le. Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország egyesítése után sorra került a kis- és középnemzetek egyesülése és nemzeti fölszabadulása Közép-, Kelet- és Délkeleteurópában. Mindez viharos - itt-ott egyenesen forradalmi - módon ment végbe s régi, nagy államalakulatok szétesését és átcsoportosulását jelentette. A térképen új Európa képe jelent meg, amely kulturálisan és politikailag érett nemzetek egészséges és természetes önzéséből támadt s az európai kontinens történetének új fejezetét, a nemzeti egységek fejlődését és haladását tette lehetővé. Véleményem szerint ebből a fejlődésből nem vezet út visszafelé s ebbe a ténybe bele kell nyugodni akkor is, ha tárgyilagosan belátjuk, hogy ezáltal egyesek nyertek, mások meg veszítettek. Ez a történelem természetes útja.
De ha ezek a nemzeti egységek élvezni akarják eme lépés igazi gyümölcseit, föltétlenül és mielőbb maguk mögött kell hagyniok a viharos korszakot, amelyen át kellett esniök, hogy kiképezhessék életük új föltétéleit és formáit. Kell, hogy az egyes nemzeti egységeknek az átcsoportosítás révén fölszabadult primér erői elvezessenek a fölszabadult fiatal erők reintegrálódásához, hogy önzésüket a béke, humanizmus és haladás közös eszményei szabályozzák s hogy ilymódon a kölcsönös békés együttélés és együttműködés új alapjai épülhessenek ki. Vissza