Németország

Előszó

1956-ban, halála centenáriumán, Heinrich Heinének, az emberiség egyik legnagyobb költőjének emléke felé fordul a világ. Nemcsak ama költő felé, ki a szerelemnek, májusnak, emberi vágynak, érzésnek legmélyebbről jövő, feledhetetlen, s örök dalait hagyta reánk - hanem afelé is, aki emberi példaadással és a művészet legmagasabb rendű eszközeivel harcolt a békés emberiség éppily örök eszményeiért. S mert ezek az eszmények most, a költő halálának százéves fordulóján, híveiktől, a helytállás teljét követelik meg, a Béke-Világtanács határozata okkal idézi meg idén - Dosztojevszkij, Mozart, Rembrandt, Shaw s az Ember alkotó géniuszának más képviselőinek társaságában - Heinrich Heine emlékezetét. Nem azét, aki száz éve halott, hanem azért, aki halhatatlansága első évszázadának határkövéhez érkezett: aki élőbb, mint valaha. S akinek ihlete, akinek minden sora erő és bátorítás gyönyörű forrása, hatalmas kútfeje mindazok számára, kik örök eszményeit vallják s értük a helytállást vállalják.
A béke legszebb vallomása pedig, a német militarizmus legnagyobb ostora s a békés demokrácia világszolidaritását vállaló német egység és hazafiság legszerelmesebb himnusza Heine egész életművében, sőt a világirodalom összes nagy műremekei közt épp ez a nagyszerű költemény, melynek címe: Németország, téli rege. Heine halálának centenáriumán a költő emlékét legméltóbban s leghasznosabban magának Heinének szavával ünnepelhetjük - s épp ezzel a szavával, e korszakos jelentőségű művével, melynek bár igénytelen, de első teljes magyar fordítása e lapokon kerül az olvasó elé. Vissza