Sejkek és manók

Előszó

2005 április 21. (csütörtök) - Budapest Elérkezett a nagy nap, végre indulunk. Sikeresen beköttettük Szilvi diplomáját (dizájnmenedzser), és született optimistaként úgy vesszük, ennyivel már ki is érdemelte az állást (senior architect) Abu Dhabi-ban. Így aztán 2005. április 21 .-én délután 15 óra 30 perckor elkezdődik a nagy kaland.
A repülőgép felemelkedik velünk. Egyre magasabban vagyunk, a házak már csak tűfejnyi pontok. A művelésbe vont földek határvonala egyre jobban elmosódik, lassan ezerszer kimosott terepszínű pokróc lesz alattunk a táj. Majd a párapamacsok felhővé állnak össze, már csak a fönn és az oldalt látszódik, amit lenn, és pláne, amit magunk mögött hagytunk r már csak emlék. És ahogy zúg, rázkódik a gép a felhők fölött, egyre másra jönnek elő az emlékek, a legélénkebben egy a közelmúltból.
Hét hete (március elsején) jártunk Dubajban legutóbb. Indonéziából jövet egy napra megszakítottuk hazafelé az utat.
Ültünk a Medinát Jumeirah nevű bevásárlóközpont egyik kávézójában, néztük az öltönyös és kosztümös embereket, akik nagyon vidáman beszélgettek, nevetgéltek.
„De jó nekik, mondtuk egymásnak, itt élnek, ahol örökké nyár van, ahol nem szednek adót, ahol mindenki mosolyog a másikra. No, ha van földi paradicsom, akkor ez az! Stresszmentes élet, nincsenek mindennapi viták - az apró gondok egy pillanat alatt megoldódnak. Hát nem tökéletes?"
Csak néztük őket és irigykedtünk.
"Itt akarunk élni - álmodoztunk - itt, ahol hatalmas felhőkarcolók, hipermodern épületek, pompás paloták váltják egymást. Ahol szinte csak új autót látni, ahol az arcokon látszik, hogy még a tömegben is harmóniában kerülgetik egymást az emberek." Vissza