Társadalmi drámák

Előszó

Karádiék verandája. Azt, hogy veranda, csak a bal oldali homályos üvegfalról látni, amelyről ajtó és lépcső vezet a kapualjba, s jobboldali a konyhába vivő keskeny folyosóról, melynek a színen levő oszlopára szőlő fut fel. A színnel szemben nagy, szárnyas ajtó, amely Horn szemész főorvos várószobájába visz; a jobb falon egy kisebb, Karádiék meghagyott udvari szobájába. Közvetlenül az ajtó előtt, a jobb oldali falon, még egy rácsos ablak is van, amely szintén a verandára nyílik, s most be van sötétítve. A veranda egyetlen bútora egy nagy, nehéz asztal, körötte négy hasonló szék s a hátsó falon egy tükrös fali fogas. Karádiné az asztalnál áll, s az cl tevésre szánt zöldbabot tisztítja, ölében kötény, amelybe a zöldbab végei, szálkái kerülnek, lábánál vejdling: abba a fölvagdalt zöldbabot söpri be. Margit a kapualj felől jön, kezében üres piaci háló, mielőtt a reggeli bevásárlást elvégezné, fölnéz az anyjához. Minthogy elég nagy robajjal nyit be, anyja szájához emeli az ujját, s a besötétített ablakra mutat. Margit szintén odanéz, suttogva. Megjött? Karádiné ugyanúgy. Az éjszaka. Margit. Akkor mégiscsak jól hallottam. Úgy egy óra tájt! Még oda is szóltam Pityunak: „Te, mintha az anyuék csöngője szólt volna. Csak nem apu jött meg?" De ó csak átfordult a másik oldalára. „Menj a csudába a képzelődéseiddel. Biztos az orvost keresik. Vagy a füled csöngött." - Tetszik tudni, milyen dühös, ha álmában zavarják. Karádiné. Az éjfélivel jött meg, a személlyel. Margit. Még hallgatóztam egy kicsit. Irmucit is fölkeltettem, betakartam; de sem a kulcsfordulást, sem a kapunyitást nem hallottam. Onnan az udvar végiből semmit sem hallani: kirabolhatnának, s mi nem tudjuk. Karádiné. Ha jól kilép valaki, hallani. De én úgy tudok osonni, mint a szellem a mamuszomban. Meg a nagykaput is lehet nesztelen nyitni, nem úgy, mint az urad szokta. Képzelheted, hogy meg voltam lepve, amikor apádat lelem ott. Én is azt gondoltam, valami beteg húzta meg a villanycsengő helyett a kolompot. Vissza