Alsóvárosi búcsú I-II.

Előszó

Részlet:

I. Alsóvárosi búcsú
Ahogy végre leülhettek a padba s a tekintetét is fölemelhette, ez a hely éppoly idegen volt, mint bármi az utóbbi napokban. Odahaza, mint a többi fiúgyerek, ő is föntről az orgona mellől nézte a gyülekezetet. A templom onnan óriás medence volt, melynek mélyeiből az előrehajolt fejkendők s a barnább-őszesebb gyapjak alól zsoltárok, sóhajok és köhintések bugyborékoltak fel, még a szószéken álló tisztelendő is alattuk csapta össze s tárta szét palástját, a szónoklat fordulata szerint, zengő férfihangját eresztve csak föl a visszhangos felső térbe. Itt a toronylépcső helyett neki is a pap bejáróján kellett a helyére jutni. Imre bátyja s Zolti mögött kongatta a frissen súrolt téglapadozatot, míg csak a szószék melletti elsősort, az "intelligencia padját" el nem érték. Egy kis zavar is maradt a szemében, ahogy a padra lezökkent. Nem elég, hogy a padkávát bekászáltában hangosan megrugta, azt sem igen tudta hirtelen, mit rebegjen a padra rakott öklébe, melyet mielőtt leült, a bátyja példája szerint, ő is összekulcsolt s lesütött szemmel bámult fölülről.
Ebben a zavarban szétmosva, az alulról körülpillogott teplom sehogy sem tudta a hazait idézni. A fejkendők szőnyege, mely alájuk terítve az Úrasztaltól a rag felé egyre feketébb lett, itt nem volt sehol; a színes-sötétebb ereszek alól csillogó szemek pillantottak föl s szemérmes szemhéjak ereszkedtek alá, hogy ott maradjon velük szemben két tábla csontos asszonyarc konok zöngedezésben. Fölnézett, de az orgona a háta mögül szólt s nem mert visszafordulni, hogy a maga otthoni helyét megkeresse. Ahhoz, hogy ekkora várost szolgál, a templom ürege is váratlan kicsiny. Nem találta meg benne ablaktól ablakig, kórustól szószékig a nagy, világos távolságot, mely nemcsak a templom, de az isten képével is összekapcsolódott benne. A szószék is alacsonyabb, négy-öt lépcsőn lehetett felugrani rá, nem úgy, mint az otthoni, amelyen míg kimérten felbandukolt, két három verset is kihúzott a tisztelendő, hogy az utolsó kettőt odafönn várja be imára tett kézzel. Vissza

Fülszöveg

Nehéz vágyakozások után vitték el a kis Jó Péterkét a városi gimnáziumba a «Kocsik szeptemberben». Most a városban látjuk viszont kedves hősünket. Szorongva őgyeleg a kisvárosi társadalom keresztmetszetét bemutató alsóvárosi búcsún, fulladozik a polgári hálószobában, ébredezését csupa zivataros lelki tusa kíséri; az iskola előbb megszégyenülések vesszőfutása, majd diadalsorozat. Jó Péterke két kálváriát is megjár egyszerre: nemcsak a kamasz kisfiú serdül férfivá e könyvben, de a paraszt is lassan úrrá formálódik. Csupa nekilendülés és megtorpanás, bizalom és csalatkozás, feszültség és letargia Jó Péter élete; az író mesterien jellemzett társadalmi körökön át mutatja meg Jó Pétert de egyben a társadalmat is bemutatja Jó Péterke sorsán keresztül. A kamaszkor örvényei szédítik meg a kis fiút. A kisváros társadalma, a vidéki polgári élet sok apró hazugsága, az iskola, a tanárok portréi, csalódása az úriasszonyokban, a Marcel Prévost-i «félszűzességű» úrilányokban, a söntés tündérében, mint zűrös lidércnyomás nehezedik a tiszta gyermek szívére. És mi minden lépését hűségesen elkísérjük és minden baját magunk is megszenvedjük. A regény alakjai valószínűek, szerepükön túl is továbbélnek. A mesebeli királyfi hősi éposza ez a regény: a kis Jó Péter meghódítja magának a világot. Az irodalmi szempontok és az érdekfeszítő olvasmányt kereső közönség igényei szerencsésen egyesülnek ebben a drámai feszültségű könyvben, amely nemcsak Németh László, hanem újabb regényirodalmunk fejlődésének is egyik legjelentősebb bizonysága. Vissza