Előszó
1. § Szépen írok! - Komikusan hangzik, de talán ez a legfontosabb szabály: a szépírás, a tagoltság, az áttekinthetőség, az átfirkálások mellőzése. Érdemes arra gondolni, hogy az elemzésem sokadik a sorban, a javító fáradt, feltételezhetően kevésbé foglalkozik érdemben az olvashatatlan írással. Nem nehezíthetem a dolgát, ezáltal a magamét, mert a külső forma a javító szemében néhány kijavított dolgozat után rávetül a belső tartalomra.
2 § Helyesen írok! - Ki tudja, hány felvételiző hóhéra volt már az a néhány helyesírási hiba. amit vétett, hiszen akár 3-4 pont is elveszíthető ezáltal.
3. § Annyit írok, amennyit kell! - Ha két és fél oldalt hagynak a tesztet összeállítók a verselemzésre. és a vizsgázó egy oldalban foglalja össze a lényeget, lehet az akármilyen tökéletes, a javítónak mégis hiányérzete lesz. Persze ez nem jelenti azt, hogy szigorúan ki kell töltened a rendelkezésre álló helyet, az mégis iránymutatásul szolgál, amihez igazodni kell.
4. § A verselemzés nem más, mint a vers lelkének újrateremtése a formából (nyelv) és a lélek transzformálása kifejezési formára, a nyelvre (Nyelv és lélek, lélek és nyelv viszonya)! - Miből áll a verselemzés? Örök kérdés. Nézetem szerint, a megértésnek az a folyamata, amikor az olvasó meglátja a kifejezési forma, azaz a nyelv mögött az alkotás lelkét, ami aztán élő anyagként lüktet értelmében, érzékleteiben, miközben érzi, hogy a lényeg újjászületett benne. Nem más ez, mint a beavatottság katarzisa. Az alkotó által közölt gazdag titkok felismerése. Boldog, aki átélte már.
Az alkotó a lélek titkait a nyelvi formán keresztül közvetíti az olvasó felé, aki a nyelvből vezeti vissza, ismeri fel a lényeget. Éppen ezért állapítja meg Kosztolányi Dezső, hogy a nyelv maga a lélek, hiszen ha nem tökéletesen tükörképei egymásnak, akkor új, valószínűleg lényegesen sekélyesebb lélek születik az olvasóban. Majd az olvasó (elemző) az újjászületett lényeget transzformálja - immáron az alkotó után másodjára - kifejezési formára, írott nyelvre.
A verselemzés tehát nem más, mint a vers lelkének újrateremtése a feltételezhetőleg tökéletes formából, az írott szövegből, tágabb értelemben a nyelvből, és a közvetített lélek transzformálása kifejezési formára, azaz ismét a nyelvre. A nyelv lélekké alakul az olvasóban, a lélek pedig ismét nyelvvé. Kettős teher és kettős kincs - ahogy József Attila mondaná.
5. § A gondolat transzformálása, avagy hogyan lesz a lélekből nyelv, a lényegből forma! - A gondolat transzformálása nem más, mint beavatottá tenni az elemzést olvasókat. Nem más, mint az írás folyamata. Hiányos tapasztalataim szerint ez legalább akkora gondot okoz a vizsgázóknak, mint első lépcsőben magának a vers lelkének a felismerése. Hogyan lehet ezen mégis változtatni, ebben fejlődni? Véleményem szerint egyszerűen csak tudatosítani kell azt rettentő egyszerű felismerést, hogy írásban az ember csak úgy fejlődik, ha ír, ír és ír. Vannak tevékenységek, melyeknek rövid az átfutási idejük, könnyen eredményt hoznak. Ha például a vizsgázó leül az elsős történelemkönyv mögé és három napot komolyan rászánva fölötte görnyed, akkor nyugodtan állíthatja, tudásanyagát elsajátította. Ez lehetséges, hiszen a történelem sokkal inkább tárgyszerű ismereteken nyugvó tudomány. A verselemzés kapcsán a képlet nem ilyen egyszerű. Minden ember fejlődési pályája más és más, arra, hogy valaki szenzibilis és nyelvileg is tökéletes elemzéseket legyen képes produkálni, akár 3-5 hónap is szükséges. Az ember tehát elemez, elemez és elemez, egyszer, kétszer, tízszer, ötvenszer, közben - úgymond - növekedési pályára áll. melynek nincsen tökéletes végpontja, az ember csajt haladhat a gondolati felismerés és a kifejezési forma ötvözetének tökéletessége felé.
Vissza