A pellai poszeidipposz epigrammái

Előszó

I. A papiruszok - meghatározó forráscsoport a modern kor ókortudományának korszerűsítéséhez
Az első nagy papirusztekercseken kezünkbe került forrásanyag a Herculaneum területén még a 18. században talált könyvtár gyűjteménye. Sajnos a Vezúv kitörésekor károsodott tekercsek teljes megismerése mind a mai napig várat magára, bár a töredékek is fontos kiigazítást adtak, pl. nem lehet Lucretius elszigeteltségéről beszélni, hiszen ebben a Nápoly környéki könyvtárban megvolt a műve. A tűzhányókitörés viszonylag ritka módja a szövegek konzerválásának, a papiruszok többsége száraz sivatagi körülmények között maradt meg tartósan, pl. a holt-tengeri tekercsek. Ilyen viszonyokat bőven találhatunk Egyiptom területén, itt lelték meg a 19. századtól kezdve értéknek számító ókori szövegek többségét.
Bár az egyiptomi homokból korábban is kerültek elő eredeti dokumentumok, számuk a 19. századtól szaporodott meg, s a gazdasági vonatkozású adatok mellett jelentősen gazdagították az irodalomtörténet forrásanyagát is. A dolgok természetéből adódóan ezek elsősorban görög nyelvűek, de 20. századi ásatások jóvoltából épp a római elégia jobb megismeréséhez járultak hozzá Cornelius Gallus latin szövegei. Az irodalmi papiruszoknak köszönhetjük, hogy ma jobban ismerjük Hésziodosz, Arkhilokhosz, Alkman, Alkaiosz, Szapphó, Sztészikhorosz, Szimonidész, Pindarosz és Kallimakhosz alkotásait; fontos töredékek és művek kerültek elő a dráma műfajában is. Néhány szerzőt, pl. Héróndászt, nem is ismernénk manapság, másoknak pl. Bakkhülidész, Menandrosz, csak töredékeit birtokolnánk. Ebbe a sorba illeszkedik az elmúlt évtized legnagyobb felfedezése, Poszeidipposz. Vissza