Mesél a vén vadászkalap

Előszó

A vén kalap mesélni kezd
Számos szép, új fejfedő sorakozott egykor egy divatáru-kereskedés kirakatában - a fennhéjázó cilindertől a különféle finom városi kalapokon át a vadászkalapok széles választékáig.
Igencsak jó szeműnek kellett annak lennie, aki a kirakat egy sötét szögletében felfedezte a kis világos olajzöld salzburgi kalapot, amint nagy szerényen kikandikált a meg-megálló járókelőkre. Mindeme fejfedők vevőre várta'" és bizonyára találtak is. De abban egészen biztos vagyok, hogy közülük csak egyetlenegy lett annyi élmény részese, hogy abból egy egész könyvre való anyag kerüljön ki; ez pedig a legszerényebbik volt, a keskeny karimájú kis salzburgi vadászkalap.
Őt fedezte fel egy vadászember éles szeme, aki azonnal felismerte felülmúlhatatlan vadásztehetségét, és örömtől ragyogó arccal hazavitte. Elválaszthatatlan barátokká lettek, akik sok évtizeden át jót és rosszat egyaránt együtt éltek át. Beszélni persze még nem tudott a kis salzburgi - vadonatúj kalapokból még hiányzik mindennemű beszédkészség. Ám szerető odaadással simult egyre szorosabban gazdája fejformájához, míg végül is úgy ült ott, mintha ráöntötték volna.
Amikor egy zápor nyomán az első friss töretről néhány vércsepp került rá, hej, de büszke volt a kis salzburgi arra a sötétbarna foltra! Később a sok-sok töretről egyre több új vérfolt társult ehhez az elsőhöz. Hamarosan már mesélhetnékje támadt a kis kalapnak, bár egyelőre még alig volt miről. De nemsokára már arasznyi hosszú sörte díszítette, miután ők ketten elejtettek egy mérges vadkant a sötét fenyvesben. Mikor pedig az ősfenyvesben a dürrögő fajdkakast cserkelték be, egy letört ágvég szinte kedveskedve illatos gyantával simította végig, és igazi borókaszurok hagyott rajta maradandó nyomot, amikor egy nagy kampójú zerge-bak kedvééit a két elválaszthatatlan jó barát hasmánt csúszott keresztül a gyalogfenyők sűrűjén.
A kis salzburgi kalap egyre kopottabb és viharvertebb lett, de most már sokféle vadászörömökről tudott mesélni, melyeket együtt éltek át. A vaddisznósörtéhez különös kis trófeák kerültek, egy hatalmas medvétől az egyik, egy vén sörényes oroszlántól a másik. Az első repedést pedig, amely a filc hajlatában támadt, egy szépasszony saját szőke hajával varrta be!
Határozottan golyóspuska-párti volt a kis kalap, és mélységes megvetéssel viseltetett ama sörétköpködő alkalmatosságokkal szemben, melyeket gazdája olykor kézbe vett. Kanem azt az öreg Mausert, melyet emez negyven éven át hordott, azt bizony nemezlágyságú szíve legbelső csücskébe zárta. Az évtizedek során sok nemes vadat terített le a három jó barát, mígnem a nagy összeomlás fekete árnya ráborult mindarra, ami szép volt és nemes. Vissza