Nemesi közbirtokosságok a Kővár-vidéken

Fülszöveg

A tatárjárás után megépült lovagvár, melyről a vidék a nevét kapta, Butyásza település határában 407 méter magasban, a Lápos folyótól körbevett hegyen emelkedett. A Rákóczi-szabadságharc leverése után a Rákóczinak behódolt várat Rabutin leromboltatta. Kővár-vidék lakossága vegyes etnikumú, román és magyar volt. A megközelítően 1100 km2 területű kerület népessége 40 000 körüli létszámot tett ki, kiváltságaikat a várhoz fűződő hadi szolgálatukért kapták. 1615-ben az erdélyi országgyűlés fiskális uradalommá nyilvánította. A vidék legjelentősebb birtokosa a XVII. század utolsó harmadától a Teleki família volt. Teleki Mihály 1662-ben nyerte el Kővár-vidék főkapitányságát.
Kővár-vidék igazgatása a XVIII. században egyre inkább megyei jelleget öltött, a magyarországi vármegyerendszerbe való teljes beolvasztása azonban csak az 1876-os megyerendezés során történt meg. A magyar történelem kutatóinak érdeklődését az egykori Partiumba tartozott Kővár-vidék alig vonta magára. Az országleírások és a térképek településeinek egy részét hol Közép-Szolnok, hol Kraszna vármegyéhez csatolva ábrázolták.
1997-ben a Kiskun Múzeumban felfigyeltem három különleges bőrkötéses „könyvre", amelyekben Kővár-vidék nemesi közbirtokosait vették számba. Az 1803-ban keletkezett, s több mint két évszázada rejtőzködő összeírás földrajzilag a Lápos és a Berszó folyók mentén fekvő 15 falura, Berkesz mezővárosra, valamint a Szamos déli-középső szakaszán elterülő Ilondára és Ilondapatakára terjedt. A forrás kuriózum, hiszen a tanúk az adóösszeírásokból kihagyott 1118 kisnemes földbirtokairól vallanak. Jeleit könyv megírásához adataimat a Kiskun Múzeumban megtalált forrásból merítettem.
Kötetem első felében társadalom- és agrártörténeti szempontból elemzem a vallomásokat. A második rész forrásközlés, amely a teljes 3950 oldalból összeállított birtoklási adatokat, települési összegezéseket, és egy válogatott helynévanyagot tartalmaz. Úgy vélem, hogy tanulmányom és forrásközlésem módot ad Kővár-vidék magyar és román kisnemeseinek megismerésére, a vidékre vonatkozó következtetések árnyaltabb megfogalmazására. Remélem, könyvem további kutatást indukál, mind Magyarországon, mind Romániában. Vissza