Nemesfém/A hajó királynője

Előszó

Részlet a könyvből:

"Szeptember derekán hirtelen olyan erővel lángolt fel a vénasszonyok nyara, hogy új életre ébredtek Budapest összes strandfürdői. A margitszigeti strandon is kánikulai hangulat uralkodott. Pirosan virítottak a vendéglő teraszán a kinyitott nyári ernyők. A vetkezőhelyen, a kabinoknál és fiókoknál fülledt meleg áradt a napsütött, száraz deszkákból.
Bajzai „fiókba vetkezett", sajnálta a kabinért a pénzt. Abba a szívós, kicsiny, sovány emberfajtába tartozott, amelyik az atyaúristennek sem akar megőszülni. Túl volt már az ötvenen, és még mindig szurokfekete volt, borotvált arca ultramarinkék. Lelkesen lángoló, buta szeme volt. Félig pátriárka, félig pincér, félig sas, félig kos. Egészében véve mégis kedves, érdekes ember volt, mosolyogni lehetett azon a bohémes könnyelműségen, ahogy ruháit belégyömöszölte a vetkezőszekrénybe.
Nem hozott magával fürdőruhát, nem is volt saját fürdőruhája. Kopott, keserűszagú, lötyögően bő, fekete kölcsöntrikót öltött magára, amelyet negyven fillérért bérelt a kasszánál.
Végre levetkezett. Kilépett a napsütésbe, és megindult a forró homokon át a vendéglő felé. Elég frissen lépkedett. Nem is volt más baja, mint egy kis reuma és egy ősrégi bronchitis. Bajzainál az ifjúkor nyomora egészen negyvenéves koráig nyúlt. És bizonyos fajtájú szegénység nagyon konzervál. A szívelzsírosodás és véredényelmeszesedés nemigen fenyegeti a kapucineren és kiflin tengődő szegény művészeket.
Ugyanis Bajzai művész volt. Pontosabban színházi ember. Hosszú pályája alatt betöltött a színház körül minden hivatást. Volt színész, rendező, igazgató, titkár, dramaturg, kellékes, ügyelő. Most éppen igazgató volt. Illetőleg arra készült, hogy a szezon folyamán igazgatni fog. Kiszaglászta, hogy a Gyár utcában egy szerencsétlen színházterem üresen maradt. A boldogtalan helyiség számtalanszor megbukott, mindenféle formában." Vissza