A filmművészet útján

Előszó

Minden új társadalmi rend fokozott mértékben veszi igénybe a művészet segítségét. Hogy a művészet a megváltozott társadalmi valóság igényeit kielégíthesse, ahhoz magának is változnia kell. E változáshoz egyfelől sok munkára, másfelől komoly támogatásra van szüksége. Ezt a támogatást mindenekelőtt az esztétikatudománynak kell nyújtania.
A jelen munka ez utóbbi feladatra vállalkozott - nem csupán a szűkebb értelemben vett filmművészet, hanem az egész filmkultúra érdekében. Konkrét célja: a filmművészet alkotómódszerének vizsgálata.
A módszer kérdése a magyar filmművészetben, illetve filmkultúrában akkor vetődött fel először élesen - nem véletlenül ebben az időpontban! -, amikor a filmipar államosítása megteremtette a gazdasági és szervezeti alapot a realista ábrázoláshoz. Abban az időben azonban a realizmus, különösen pedig a szocialista realizmus fő problémáinak megoldására csupán elméleti kísérletek történtek. S ezeket is nemegyszer vulgáris szemlélet jellemezte. Így e problémákat az utóbbi évek előrehaladása ellenére is megoldására irányuló törekvéseket megnehezítette az is, hogy a legtöbb filmesztétikai munka foglalkozik ugyan a formanyelvvel, bizonyos mértékig a dramaturgiával is, de elhanyagolja a módszertani problémákat. A történeti művek is szinte kivétel nélkül a formanyelv keletkezését ismertetik - az ábrázolás módszerére legfeljebb néhány szociológiai megjegyzésben utalnak. Így a forrásmunkák csak közvetve jelenthettek segítséget. Mindehhez hozzájárult még az is, hogy Magyarországon a legutóbbi időkig nem volt filmarchívum, amely lehetővé tette volna - legalábbis részben - a módszer vagy más probléma történeti jellegű, műalkotásokon alapuló elemzését.
Általános filmtudományi kutatásokra, ezen belül módszertani vizsgálódásokra érdemben csak a Színháztudományi és Filmtudományi Intézet (később: Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum) megalakulása után kerülhetett sor. Ezeknek a kutatásoknak keretén belül készült el a jelenlegi munka 1963 tavaszán. S bár az azóta megjelent szakirodalom miatt néhol túlságosan részletezőnek tűnhet, esztétikai-művészettörténeti közelítésmódja és következtetései nem vesztették el érvényüket.
Fejtegetéseink során mindenekelőtt azt szeretnénk bizonyítani, hogy a filmművészet fejlődésének a nagyszámú szubjektív tényező mellett megvannak a maga objektív törvényszerűségei is - s ezek elsősorban módszertani jellegűek. Bevezetésképpen a művészet sajátos jellegével foglalkozunk, majd a filmművészet formanyelvének tárgyalása után kerül sor a filmművészet módszerének kérdéseire, valamint a filmművészet fejlődésének ebből a szempontból való áttekintésére.
Végezetül utalni kell néhány nehézségre. Legtöbbjük abból ered, hogy sok, történetileg jelentős filmalkotás még nincs archívumunk birtokában - külföldön való tanulmányozásukra pedig alig van lehetőség. Ilyen esetekben meg kell elégednünk a szakirodalom kipróbált elemzésével. - Másfelől pedig nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt, hogy a filmművészet fejlődési folyamatának ismertetését - tárgyalásunk jellegéből következően - egy meghatározott ponton meg kellett szakítanunk, jóllehet maga a folyamat a könyv írása idején sem szakadt meg - és néha a gyakorlatban cáfolhat meg egy-egy olyan elképzelést, mely csupán a kezdeti időszak jelenségein alapult. Mindez azonban nem érinti az általános törvényszerűségeket. Vissza