Fülszöveg
A történet valamikor az elmúlt évszázad utolsó éveiben kezdődött, amikor a Műemléklapban először jelentek meg Nagy Gábor műemlékvédelemmel kapcsolatos cikkei. A visszatérően „nem is tudom" címmel kezdődő írások enyhe bizonytalanságot sejtető felütése valahogy különösnek hatott akkoriban, a műemlékes szakma chartákkal körülbástyázott magabiztos világában.
Az egyre sokasodó cikkek első sorozata 2002-ben jelent meg kötetbe rendezve, amit 2007-ben követett a második, amikor is már jól érezhető volt, hogy a „nem is tudom"-ban kifejeződő sok kicsi kérdőjel bizony érzékeny kijelzése a műemlékvédelem szaporodó kérdéseinek, kételyeinek, belső problémáinak. Végül eljutottunk a máig, a harmadik kötetig, amelyben a „nem is tudom" már nem is kérdés, hanem állítás, egy megzavart és önmagában is megosztott szakma állapotjelzője lehet.
E folyamat követése akár szomorú is lehetne, ha az írások szigorúan szakcikkek lennének, de hál' Istennek ennél többről van szó. Örökségvédelem kapcsán az...
Tovább
Fülszöveg
A történet valamikor az elmúlt évszázad utolsó éveiben kezdődött, amikor a Műemléklapban először jelentek meg Nagy Gábor műemlékvédelemmel kapcsolatos cikkei. A visszatérően „nem is tudom" címmel kezdődő írások enyhe bizonytalanságot sejtető felütése valahogy különösnek hatott akkoriban, a műemlékes szakma chartákkal körülbástyázott magabiztos világában.
Az egyre sokasodó cikkek első sorozata 2002-ben jelent meg kötetbe rendezve, amit 2007-ben követett a második, amikor is már jól érezhető volt, hogy a „nem is tudom"-ban kifejeződő sok kicsi kérdőjel bizony érzékeny kijelzése a műemlékvédelem szaporodó kérdéseinek, kételyeinek, belső problémáinak. Végül eljutottunk a máig, a harmadik kötetig, amelyben a „nem is tudom" már nem is kérdés, hanem állítás, egy megzavart és önmagában is megosztott szakma állapotjelzője lehet.
E folyamat követése akár szomorú is lehetne, ha az írások szigorúan szakcikkek lennének, de hál' Istennek ennél többről van szó. Örökségvédelem kapcsán az építészet, tágasabban a kultúra területein járunk, és ezeket a kalandozásokat finom humor szövi át, feloldva a „nem is tudom'-b&n rejlő, olykor nehéz kérdések súlyát. És ahogyan az írások sorában előre haladunk, egyre inkább személyessé válik a hang, és egyre kiterjedtebb a kalandozások területe, beleférnek az élet kisebb-nagyobb, fontos és kevésbé fontos történései, a szak irodalom irodalommá tágul.
„Kerner uram a 3-as számot kapta, ami a számmisztikában nem nagyon hívők számára is nyilvánvalóan a teljességet jelenti" - írja a szerző a kötet egyik írásában (Eötvös Károly lába nyomában). S ha ez igaz, akkor a sorozat ezzel a kötettel vált teljessé.
Cságoly Ferenc
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal