Előszó
A 2001. évi, Sopronban megtartott Foglalkozás-egészségügyi Kongresszuson bemutattam olyan gépjárművezetőket, akik húsz év körüli autóbuszvezetés után nagymértékű súlygyarapodást mutattak.
Gondos endocronológiai vizsgálatok után kiderült, hogy körülbelül 10 %-uknál sikerült organikus hátteret kimutatni.
Ezután kértük meg Dr. Vígh Béla urat, a Humán- és Bérpolitikai Szakiroda vezetőjét (VOLÁNBUSZ Rt.), hogy legyen segítségünkre, és dolgozzuk fel közösen a társaságnál dolgozó gépkocsivezetők különböző adatait, melyre Ő készséget mutatott.
Néhány hete családjával együtt Ausztriába utazott, ahol egyébként mint nemzetközi szintű sakkozó közismert volt.
A családi kirándulás tragédiával végződött. Autójuk szakadékba zuhant, amikor is felesége és unokája vele együtt életét vesztette. Elvesztettünk egy segítő, együttműködésre kész, áldozatvállaló munkatársat.
A baleset, a hirtelen halál mindig megrázó, de ez az esemény a munkavállalók valamennyiét érintette, melyet demonstrált az is, hogy temetésén számtalan kolléga megjelent.
Ezen közlemény hiányossága, hogy csak a Központi Rendelőhöz tartozó gépkocsivezetők adatait tartalmazza. A hiányzó területeket a későbbiek folyamán pótolni fogjuk. Tulajdonképpen ezen adatok is elégségesek arra, hogy ismételten felhívjuk a figyelmet az egésztest vibráció következtében kialakuló testsúly változásra, valamint arra, hogy a gépkocsivezetés mellett a kalória igény és az étrend összetevőire milyen vonatkozásban kell odafigyelni, továbbá arra, hogy milyen iatrogén ártalmak jelentkezhetnek.
Természetesen közlésem csak a 30 éves munkám során felvetődött konkrét adatokat tartalmazza, a teljesség igénye nélkül.
Vissza