Negyven lap a zsoltárok könyvéből

Előszó

A ZSOLTÁROK VILÁGA
A zsoltárok - irodalmi értékük, kultúrtörténeti jelentőségük mellett - mindenek előtt a zsidó-keresztény hagyomány megszentelt imádságai. Zsoltár csendül fel a zsinagógai kántor ajkán, a katolikus szerzetesek éjszakai virrasztásán és a református gyülekezetben. A közösségi zsoltározásnak az ad különös jelleget, hogy az együtt recitált-énekelt imádságtan igen gyakran a legszemélyesebb fájdalom vagy ujjongás jeleni k meg. A zsoltárt imádkozó a közösség szolidaritásáról tanúskodik, amikor az üldözött emberrel együtt vagy éppen helyette könyörög, kiált Istenhez, a másik örömében osztozva ad át. Nincs olyan emberi élethelyzet, amely ne tükröződne a zsoltárokban - hiszen hozzánk hasonló, az élet útját járó, Istent kereső emberek írták azokat immár több mint kétezer éve.
Az a 150, egymástól sokszor igen eltérő hangulatú imádságos költeményből álló gyűjtemény, amelyet Zsoltárok könyve címen ismerünk, bár jó néhány kezdő feliratban a Kr. e. X. századi ideális király, Dávid szerepel szerzőként, a bibliatudomány mai állása szerint a Kr. e. III-II. században keletkezett. Isten népének életében elfoglalt helyük alapján a zsoltárok többsége ún. kultuszdal lehetett, vagyis a közös, nyilvános istentiszteletben hangzottak fel, valószínűleg hangszeres kísérettel. Emellett természetesen keletkeztek az egyén hitét megszólaltató énekek is. Számos szövegemlék tanúsítja, hogy az ókori Keleten ősi múltja volt a vallásos dalköltészetnek, az izraelita zsoltárok ettől a hatástól nyilván nem függetlenül jöttek létre. A zsoltárok gyökerét azonban - a más kultúrák költészetével való minden párhuzam és hasonlóság ellenére - mindenekelőtt Izrael vallásos élmény- és gondolatvilágában, vagyis abban a Jahve-hitben kell keresni, amelynek egyedülálló volta kizárja az idegen vallási háttérből történő levezetés lehetőségét. Vissza