Negyven év Mundérban

Előszó

Marcus Aurelius még bátran állíthatta, hogy „Akinek életcélja nem egységes és nem mindig ugyanaz, nem tud egy életen át egy és ugyanaz maradni." Évszázadok követték egymást és szinte semmi nem változott, legfeljebb a törvények szaporodtak, vagy mentek át változásokon. Ki lehetett tehát tűzni az élet célját, és a cél megvalósítása érdekében az ember egyre eltökéltebben, egyre nagyobb hatékonysággal munkálkodhatott.
A huszadik században a világban, különösen pedig Európának ezen a részén mégis kevés embernek adatott meg, hogy életcélja ugyanaz maradt, amit fiatalon tűzött ki magának, és kevesen mondhatják el magukról, hogy egy életen át ugyanazok tudtak maradni. Minden magyar ember, minden magyar család élete egy regény. Végigsöpört rajtunk két világháború. Élnek közöttünk emberek, akik tanúi voltak több társadalmi átalakulásnak. Egyesek felesküdtek Ferenc Józsefre, Károly királyra, Károlyi Mihály köztársaságára, Kun Béláék Tanácsköztársaságára, Horthyra, 1945-ben az úgynevezett népi hatalomra, 1990-ben pedig a Magyar Köztársaságra.
Az emberek nem csupán a politikai változásokat élték meg, de a tudomány, a műveltség, a technikai fejlődés is robbanásszerűen ment végbe, és a változások soha nem látott és nem hallott méreteket öltöttek minden tekintetben. Az én korosztályomra különösen vonatkozhat az állítás, mely szerint keveseknek adatott meg, hogy életcéljukat megőrizhették egy életen át és mindvégig egy és ugyanazok maradhattak. Vissza