Negyven év az ezerből (minikönyv) (számozott)

Előszó

Ezerkilencszáznyolcvanöt, március huszonharmadika.
A belváros műemlékekkel szegélyezett főutcáján - kis sétányira az Alba Regia Hotel kapujától, pár lépésnyire a Velence Szállóhoz - a tavasz első turistái fényképeznek.
Egy meghitt kis tér, a múzeumépület, a Vörösmarty Cukrászda s a színházsarok közé zártan (háttérben az örökkön autófolyamokkal lüktető Népköztársaság úttal) kedvenc fényképeznivaló helye a mai Székesfehérvár látogatóinak. Itt van Közép-Európa talán egyetlen virágórája. Tavasztól őszig itt kattannak el a fekete-fehér s színes felvételek, innen viszik hírül a diaképek is a világ négy tájának országai felé: lám, virágok selymes szirmain futnak Székesfehérvár percei.
De mi, akik itt születtünk, vagy akik ennek a városnak adtuk alkotó felnőttéveink legjavát s gyermekeinket Fehérvár neveli - szülővárosukként - a jövő Magyarország munkás állampolgáraivá, mi, akik itt élünk, akik életünkkel vagyunk részesek benne, hogy negyven esztendeje immár ilyen gazdag, ilyen lüktető életű, ilyen hasznos munkájú és jövőt ígérő ez a város: mi tudjuk - 1985. március huszonharmadika születésnap.
Ünnep. A magunk ünnepe - Battonyától Nemesmedvesig a magyar települések felszabadulásának ünnepeinek sorában -, a magunk saját szeletje az ünnepi tortából, amely idén április negyedikén már negyven gyertyával díszítve kerülhetne az ország asztalára.
És akik a dolgos hétköznapok során át - mint mi is - előteremtettük az ünnepi asztalra valót (más szóval: megalkottuk az öreg Alba Regia ezer esztendőnél hosszabb várostörténetéből ezt a legutóbbi, legszerencsésebb negyven esztendőt), mi azt is tudjuk: nem futottak virágok bársonyán perceink.
A mai Székesfehérvár, Magyarország negyven éve romjaiból újjászületett legidősebb városa, a mi nemzedékünk - kevesebb mint másfél emberöltő - alkotása. Mi tettük azzá, ami jelentősége van a mai haza térképén: az ország hetedik legjelentősebb városává, százezernél népesebb településévé, modern összkomfortos lakások lakónegyedeit gyűrűként a műemlék városmag köré fonó kényelmes otthonná. A hazai ipar nemzetközi fontosságú "fellegvárává" amely csakúgy szülőföldje a számítógépnek és a színes Videoton televíziós készülékeknek, miként a Könnyűfémmű alumínium készítményeinek, az Ikarus világhíres autóbuszainak, a SZIM Köszörűgépgyár "mindentudó" exportképes gépeinek, miként második legnépesebb tranzithelye a magyarországi idegenforgalomnak. Amely környékén a legkorszerűbb, iparszerűen művelt mezőgazdaságnak csakúgy otthonos vidéke, amint az európai urbanisztikai fejlődés legmodernebb "tüneteinek" a főváros után immár nálunk is kialakulóban lévő agglomerációnak, s az együtt élő egymásra utalt települések valóban egymásra is utalnak, együttműködnek fejlesztésük összehangoltságában, a lakossági ellátás regionális, magas szintű biztosításához.
Ez a Székesfehérvár, amely Hild-érmet érdemelt annak idején az országtól, mert jelen robbanásszerű fejlődésének gondjai között sem feledkezett meg ezer esztendős városmúltjának őrizetéről, sőt sikerült szerencsés kézzel "összesimítania" múltat és jelent. S ez az a Székesfehérvár, amely a vidéki nagyvárosok sorában az elsők között - a nyílt várospolitika természetes társadalmi háttereként - hívta létre városszépítő és -védő egyesületét, megóvni minden őrzésre érdemes városi értéket a jelennek. S társadalmi összefogással gyarapítani is: a jövőnek.
Szóval: ez az a Székesfehérvár, amelynek nincs miért szégyenkeznie, mikor tavasztól őszig turisták fényképezőgépeinek ezrei kattognak itt, a virágóránál, s más városi tájakon.
És ez a Székesfehérvár most üli újjászületésének negyvenedik születésnapját. Vissza