I. fejezet | |
amelyből kiderül, hogy miként változhatik a matróz sörényes oroszlánná és a pajomi tó ladikosa igazi tengerésszé | 5 |
II. fejezet | |
amelyből kiderül, hogy Kirkuf ez ideig nem sok figyelmet szentelt a tavirózsák tanulmányozásának, és a jövőben sem szándékol ilyenfajta kötelezettséget vállalni | 10 |
III. fejezet | |
amelyben Pajom kikötőjében a parancsnoki szemle elmarad, pedig ilyesmi elő nem fordult, mióta Sarkufát úr forgatja a vezéri fütyköst | 16 |
IV. fejezet | |
amelyben Asáb tekintetes úr, mielőtt megölné az összes isteneket, előbb megmutatja Kirkufnak, amit a régiek Punt országról írtak | 23 |
V. fejezet | |
amelyben a pajomi kormányzó úgy gondolja, hogy a törvény betűje gyorsabb lábon jár, mint Salumith úr leánykérő karavánja | 32 |
VI. fejezet | |
amelyből megtudjuk, hogy semmit sem érne az élet, ha nem mernénk nagyot álmodni, s ha kell, életünket is feláldozni álmainkért | 42 |
VII. fejezet | |
amelyben a tábortűz békéje először honol a "Röptében lelőtt madár kikötőjé"-ben | 54 |
VIII. fejezet | |
amelyből kiderül, hogy milyen is a világ képe, és a vér elválik a víztől, de Kirkuf úgy gondolja, hogy ez így is van jól | 64 |
IX. fejezet | |
amelyben Ra isten megváltoztatja útja járását, s azért mi, harmincöt évszázad múlva, elhisszük, hogy a fáraó hajósai túljutottak az Egyenlítőn | 74 |
X. fejezet | |
amelyben három hajós életébe kerül az az igazság, amely szerint egy fazék is lehet isten, ha vannak olyan népek, akik nem ismerik a természetét | 82 |
XI. fejezet | |
amelyben kiderül, hogy még a kegyetlen Végzet isten is csak azt sújtja, aki fut előle, de meghátrál a férfiszív bátorsága elől | 96 |
XII. fejezet | |
amelyben Kirkuf vezér megsérti az isteneket, de azért Ra isten szeretettel veszi ölébe az egyiptomiak négy apró hajóját | 107 |
XIII. fejezet | |
amelyben kiderül, hogy Kormos is van olyan legény, mint a többiek, és közben a fáraó hajói "Tele bendő" kikötőjébe érkeznek | 112 |
XIV. fejezet | |
amelyben kockázatos vadászatban Kirkufék nyolc "erdei embert" fognak, de azért mégis nekik kell tovább húzni a nehéz evezőket | 119 |
XV. fejezet | |
amelyben Kirkufék megtanulják, hogy nem singgel mérik az embert, és keserves tandíjat fizetnek ezért a leckéért | 129 |
XVI. fejezet | |
amelyben Kirkufék sohasem tudják meg, hogy milyen közel jártak a jóléthez, és szenvedésükben csak az vigasztalja őket, hogy hazaivá változott a csillagos ég felettük | 138 |
XVII. fejezet | |
amelyben a nyugati ismeretlenség felől az első hajós átlépi az Oir-tenger kapuját, s a part menti szél végigcirógatja a megtért vándorok viharcserezte bőrét | 141 |
XVIII. fejezet | |
amelyben az emberek sorsát ismét az ország törvénye és nem a végtelen vizek szeszélye intézi | 147 |