Ne panaszold a magányodat! (dedikált példány)

Fülszöveg

„Harmincöt évig, tehát egy emberöltőn át voltunk barátok jóban-rosszban" - írta Kodolányi János Szabó Lőrincre emlékezve. Barátságuk történetének utolsó tíz évével ismerkedhetünk meg e könyv lapjain. A két író között 1948-tól kezdődött rendszeres levelezés. Korábbi leveleik jobbára alkalmi jellegűek voltak, hiszen lakóhelyük egymáshoz való közelsége, azonos baráti, írói körük, újságírói munkájuk révén addig általában megvolt köztük a mindennapi személyes érintkezés. Kodolányi János azonban már az 1948-as év nagyobbik részét Balatonakarattyán töltötte, s a következő évben, megválva pasaréti otthonától, feleségével együtt oda is költözött/ Ekkor vált teljessé belső emigrációja, és ekkor különösen nehéz időszak kezdődött ő, illetve családja számára. Ezt követően már csak ritkán utazhatott Budapestre, s mivel Szabó Lőrinc évente csak egy-két alkalommal látogatta meg, a baráti kapcsolatot a költővel annak haláláig elsősorban levelek útján tartotta fenn. Kettejük levelezésétől elválaszthatatlan Kodolányinak Szabó Lőrincnével folytatott levélváltása. Sok esetben a feleség válaszolt az éppen vidéken vagy kórházban tartózkodó férje helyett. Az ő levelei sokban színezik, gazdagítják a család mindennapjairól kialakítható képet. Kodolányi regényének, a Vízözönnek az utolsó lapjain olvasható: „kezdődött az új Világteremtés [...] Ami eddig alul volt, felül kerül. És ami felül volt, alul fog kerülni." E levélgyűjtemény jelentős értéke, hogy - akár egy regényben - kirajzolódnak ennek az új világteremtésnek személyessé vált mozzanatai is. Vissza