Ne öld meg a fehér kígyót!

Fülszöveg

Egy fiatalember - abból a nemzedékből, amelyik számára a fiatalság nemcsak biológiai állapotot s nem is csak életvitelt jelentett, hanem a létezés szükségszerű stílusát, sőt filozófiáját - azon veszi észre magát, hogy tinédzser fiai vannak (a véglegesen elromlott házasságából), s kétségkívül elközépkorúsodott. Illene hát valamiképpen rendeznie a körülményeit, hogy élni is lehessen köztük, némi következetességgel és hasznossággal, ne csak "dekkolni", mint aki folytonos szökésben van - nők, barátok ideiglenes éjszakai állomáshelyein. Hiszen Skurz János nem akar elszökni semmi elől: sem emlékei, sem családi kötelékei, sem emberi és közéleti felelőssége elől. A félig romos ház, amiben új társa, a szépséges lektornő befogadja (a volt férj, akinek révén a fiatalasszony annak idején Erdélyből áttelepülhetett, eredeti hazájába, Svédországba távozott, s aprócska ikerfiai nevelésében átmenetileg az erdélyi nagymama segíti), alkalmas helynek látszik a huzamos tartózkodásra, csak mindenekelőtt be kell vakolni, s cserepezni se ártana.
Skurcz János a lektornő szerelmes kényszerének engedve a malterkeverés és az idill szüneteiben lejegyzi emlékeit. Még "mélyinterjút" is készít anyjával; divatos műfaj, kár volna egészen átengedni azoknak, akik számára Kispest-Erzsébet csak a szociográfiai témák termőtalaja, elvégre ő első fontos eszmélései és gyógyíthatatlan sérülései helyszínén van itt, verekedések, diákbálok, felnőtt-komiszságok emléke, játszótársak korai halála köt ide, s a család, ha felnőttként nézi, a fájdalmas anyai ridegségre egyszerű ok: a szegénység ad még fájdalmasabb felmentő magyarázatot, s az apja és a nagybácsik - három ellentétes sorsú munkásember - felizzó vitáinak a háttere is megvilágosodik: az elmúlt évtizedek alatt mi más volna a "háttér", mint a politika. Vissza