Ne féljetek!

Fülszöveg

Gondolataikba mélyedve szótlanul haladtak együtt a sír felé, míg egyikőjük meg nem szólalt. "Vajon ki segít nekünk azt a nagy követ a sír elől elgurítani?" Erre a gondolatra mindannyian megrettentek, mert abban biztosak voltak, hogy azt a hatalmas követ ők hárman együtt se bírják megmozdítani. Mégis továbbmentek. Éppen akkor értek a sírhoz, amikor feljött a Nap, és látták, hogy a kő nincs ott, valaki elgurította. A sír nyitva van! Vajon mit találnak, ha bemennek?
Ahogy beléptek, megborzadva hőköltek vissza. Olyan sötét volt odabent, mint a tömlöcben. Aztán mégis összeszedték minden bátorságukat, és beljebb mentek. Újra csak elfogta őket a rémület, mert az a hely ahová Jézus testét fektették, üres volt. "Még a holttestét is elvették tőlünk" - gondolták szomorúan az asszonyok.
Ahogy megszokta a szemük a sötétséget, észrevették, hogy beljebb valami fénylik. Egy emberi alak állt ott, de nem Jézus volt az, úgy nézett ki, mint egy fiatalember, aki fénylő ruhát hord, és most olyan kedvesen szólt hozzájuk, mint ahogy a gyermekek az anyjukkal beszélnek: "Ne féljetek! A megfeszített Jézust keresitek? Ő nincs itt, Isten kivette a sírból, kivette a halálból, feltámasztotta! Nézzétek, ott a helye, ahol feküdt!"
Hát tényleg igaz, amit mondott, igaz, amit a régi írásokban olvastak? Forgószélként suhant át a fejükben ez a gondolat. Vissza