Ne féljetek

Fülszöveg

Jókai Anna, Kossuth-díjas író huszadik kiadásban, az új életműsorozat harmadik köteteként megjelenő, megrendítő sikerű regényét tartja kezében a kedves Olvasó. Ez a könyv az öregedés és a halál témáját, ugyanakkor a négy főhős életének teljes spektrumát öleli fel. Bár a legjelenebb jelenben végződik, az egyes sorsok múltja is megelevenedik: a Horthy-Magyarország, a személyi kultusz, a puha diktatúra esztendei, majd a rendszerváltás reményei és csalódásai 1997-ig. Két asszony (a volt stewardess és a szociális gondozó) és két férfi (a pszichiáter és az ügyvéd) története, de a gyermekek, unokák, "ősök" története is. Különlegessége a regénynek, hogy a négy ember közül nem mindegyik ismeri a másikat, mégis szoros szálak fűzik őket össze. A párban élők a kudarcba fulladt, régi szerelmet keresik. Tudati életük más, felettes valóságban zajlik, mint amit a fizikai valóságban közvetlenül átélnek. A sodró erejű, konvenciókat felrúgó történetnek eredeti formai megoldása van, amit azonban a közlendő követel meg: misztérium-dráma-jellegű kivetítése a lelki-szellemi síknak, maga a mindennapi eseménysor pedig aláfestésként, zárójelben, esetenként mintegy "ellenpontozza" azt.
A regény sokféleképpen olvasható: halálfélelem elleni orvosság, talán javallott beavatási út, de mindenképpen segítség a méltó élethez és a jó halálhoz. De egy kielégíthetetlen, nagy szerelem históriája is. Kíméletlen kor- és kórrajz az ezredforduló felé haladó világról. Őszinte megfigyelések, mozzanatok a lepusztuló létről, a fizikum hanyatlásának fokozatairól, és ugyanakkor metafizikai távlatokba emelt vigasz az igazi Én-tudatot kiküzdő ember számára.
Izgalmas könyv: kinek ajánlott olvasmány, kinek kötelező. Határozott véleménynyilvánítása a mindenkit érintő kérdésben: életünk minősége függ össze a halálunkkal. Semmi pesszimizmus: itt a halál perce kiragyog.
Jókai Anna mondja:
"Magot nevelni a hervadásban: csak a növénynek egyszerű. Nekünk nagyon nehéz! Mert ez már nem szent automatizmus, hanem személyre szabott önműködés. A fiatal lehet szétszórt és a maga szintjén mégis eredményes -, az öregnek azonban szüntelenül összpontosítani kell. Az öregség nem nyugalom, hanem megfeszített akarat. Két mankónk: az önirónia és a bátorság. Energiánk pedig az eszközként használt szenvedés. A hova nem rajtunk áll. A miért az Isten titka. A hogyan a mi szabadságunk." Vissza