Előszó
"Ne felejts el élni!" Carlyle Tamás eme jelentős mondása paradoxonnak tűnik fel, ha elgondoljuk, hogy minden é lő embernek az a legfőbb törekvése, hogy éljen, sőt hogy teljesen kiélje a maga...
Tovább
Előszó
"Ne felejts el élni!" Carlyle Tamás eme jelentős mondása paradoxonnak tűnik fel, ha elgondoljuk, hogy minden é lő embernek az a legfőbb törekvése, hogy éljen, sőt hogy teljesen kiélje a maga életét. Kérdés azonban, hogy élet-e mindaz, ami a születéstől a halálig végbemegy, élet-e valóban minden ember élete? Eleve is megállapíthatjuk annak a valószínűségét, hogy a törvényeken, oki és okozati, egymásba fonódó folyamatokon felépült egységes világmindenségben bizonyára az emberi életnek is megvannak a maga élettörvényei, a maga feltételei, mert a tények azt bizonyítják, hogy senkire sem közömbös az, hogy hogyan él? Életünk hármas megnyilvánulásában az érzelem és a megismerés alárendelt tényezője a tettnek, melyben mi magunk valósulunk meg a tőlünk különböző, tárgyi világra irányuló, aktív hatásainkkal. Mivel azonban ez a tárgyi világ a maga nagyszerű, törvényes rendjével a hatás és a visszahatás elve alapján minden tettünkön keresztül visszahat reánk s ezek a visszahatások sokszor károsak, sőt veszélyesek a mi életünkre, azért ez annak a bizonysága, hogy nem mindegy az minekünk, hogy mit cselekszünk és hogyan élünk? A mindenségnek, melyből mi csak parányi valóságrészletet ismerhetünk meg, megvan nemcsak a maga fizikai, hanem a szellemi és erkölcsi világrendje, élettörvénye is. Ha aztán valaki nem alkalmazkodik ehhez a folyton visszaható világrendhez, ha tetteiben végbemenő élete folytonos sértés, lázadás a mindenség fizikai, szellemi és erkölcsi világrendje ellen, akkor annak az embernek elhibázott az élete. "Tudni" kell tehát élni, hogy az életünket racionálisan mi irányíthassuk, melynek minden felelőssége minket terhel. Az elhibázott élet nem balsors, hanem bűnhődés. Az élni nem tudó ember nem háríthatja át az ő élete lehibázottságának az ódiumát az ú. n. "Sorsra", mert az egészében őt magát terheli. Ilyen élni nem tudó ember pedig tenger sok van ma. Ők az élet kontárjai, akik az életük nagy lehetőségének a kincseivel csődbe kergetik saját magukat. Az öngyilkosságok özöne, a házassági elválások sokasága, az egyéni, családi és társadalmi élet terén gyakran észlelt, bomlási tünetek, mint valami léket kapott, süllyedő óceánjáró hajó vészkürtjének a lelketrázó búgása, az emberiség elhibázott életének a belső veszedelmeit jelzik. Eltévedt az emberiség az élet útján, egyszersmind beteggé vált a sikertelen vergődésben. Beteg a szíve, beteg a lelke. Betegségének a diagnozisát a lelkében találjuk meg. Az emberiség szellemi életének a belső egysége megbomlott, amit elsősorban az utolsó század rohamos fejlődése okozott...
Vissza