Örökre együtt

Előszó

Messzi tájakról, északnyugat felől szélesen, méltósággal hömpölyög a Dnyeper. Délkelet felé árad a hatalmas víztömeg. Ámde egyszerre megváltozik a folyam iránya: délnek, majd délnyugat felé fordul, hogy nagy ívben érje el a tengert. Hol térül el addigi útjából rengeteg víz? Ma már széles, nyugodt víztükör ring el ezen a tájon: az emberi ész és erő vízduzzasztó, építő munkájának eredménye, de három évtizeddel ezelőtt még hosszú szakaszon vad sziklazátonyok meredtek fel mindenfelé a vízből. Valóságos istenkísértés volt itt a hajózás meg az egyik partról a másikra való átkelés is.
Így volt ez hosszú évszázadokon, évezredeken át - emberemlékezet óta. Az ideérkező, hatalmas víztömeg bömbölve, tajtékozva nekicsapódott az ádáz sziklatömböknek, magas hullámba tornyosult és milliárd cseppé porlott szét. S ugyanígy zúzódott darabokra az óvatlan hajós, akár lefelé jött a folyón, akár itt akart átkelni rajta. S ha valahol csendes, sima víztükör keletkezett a szirtek közé szorulva, ez csak csalóka látszat volt: egy forduló után annál veszélyesebben örvénylett, harsogott a zátonyok szaggatta víz. Ha pedig itt-ott egy-egy szikla kiterebélyesedett, tetejét esők, viharok porrá mállasztották, és a szelek szárnyán érkező növénymagvak rétet, ligetet varázsoltak reá, akkor az így keletkezett sziget csodálatos, természetes búvóhelyül kínálkozott az embernek. Vissza