A bolygó megmentésének nem kell feltétlenül az életünkbe kerülnie, rengeteg mindent tehetünk anélkül, hogy ennek pénztárcánk látná a kárát.
"Lehet, hogy elsőre hihetetlennek tűnik, ha azt mondom, hogy azért, mert szembenézünk a fenyegető klímakatasztrófával, a tengerszint emelkedésének kérdésével, a fajok pusztulásával és a környezetszennyezés következményeivel, még nem feltétlenül kell teljes kétségbeesésbe zuhannunk" - írja a bevezetőben Natalie Fee díjnyertes környezetvédő, író, a műanyagszennyezés ellen küzdő City to Sea szervezet alapítója, aki életünk összes fontos területét érinti kötetében a táplálkozástól a ruházkodásig, az utazástól a szexig, miközben arra ösztönöz minket, hogy végre változtassunk gondolkodásunkon és életmódunkon.
"Itt vagy velem. Talán késztetést éreztél arra, hogy te is kivedd a részedet a világ megmentéséből, de az is lehet, hogy sok-sok véletlennek köszönhetően tartod most a kezedben ezt a könyvet. Persze az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak megpillantottad valahol, vagy váratlanul felvillant a képernyőn, és felkeltette az érdeklődésedet annyira, hogy kézbe vedd vagy rákattints. A lényeg, hogy így vagy úgy, de elérkeztél a jelen pillanathoz... és hozzám. És azt kell, hogy mondjam, ez egy igen különleges pillanat. Nemcsak azért, mert végre megismerkedtünk, hanem mert hamarosan szövetségesekké válunk. Te, én és talán a könyv összes többi olvasója - mindenki, aki úgy dönt, hogy akár apró, akár hatalmas lépésekkel hozzájárul a világ megmentéséhez, ami valószínűleg a lehető legzseniálisabb módja annak, hogy a Földön megadatott időnket elüssük. És nemcsak azért, mert enélkül sorsunk meg van pecsételve, hanem egyszerűen mert megtehetjük és mert remekül fogunk szórakozni közben. Lehet, hogy elsőre hihetetlennek tűnik, ha azt mondom, hogy azért, mert szembenézünk a fenyegető klímakatasztrófával, a tengerszint emelkedésének kérdésével, a fajok pusztulásával és a környezetszennyezés következményeivel, még nem feltétlenül kell teljes kétségbeesésbe zuhannunk. Olykor igenis meg kell tapasztalnunk a hitetlenkedés, a düh és a kétségbeesés érzését, hogy motivációt meríthessünk a cselekvéshez, azonban a kétségbeesés önmagában nem fogja megmenteni a világot. A szépség viszont talán igen. Képzelj magad elé egy szebb világot, amelyben egy összetartó közösség része lehetsz és ahol pozitív tettek vesznek körül. Na, pont egy ilyen szövetségről beszélek!"
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.