Narratív történetformák

Előszó

„A jobboldalellenes kampány elkezdődött. A volt férjemet a párt rágalmazásával vádolták, és jobboldalinak nevezték. Kínában mindenben a Kommunista Párt gyakorolta a hatalmat. A volt férjemet bebörtönözték, mert ellenforradalmár és gyakorlott besúgó kém volt, és mert voltak tengerentúli rokonai. A család és főként a gyerekek jövője érdekében úgy gondolta, jobb, ha elválok tőle. A munkahelyemen dolgozó párttitkár megvitatta az ütemet egy tömeggyűlésen, és javasolta a válás engedélyezését. Azt mondta nekem, hogy a szerelem nemcsak a szerelemért van, a szerelemnek politikai alapjainak is lennie kell. A férjem az emberek ellensége volt, és nem érdemelte meg a szerelmemet: ha nem válok el tőle, akkor az ellenséget támogatom. A párttitkár azt mondta, hogy ne aggódjak, a tömeg támogatni fog, és segít abban, hogy elválhassak a férjemtől (orvos volt egy kórházban). A mai fiatalok számára hiteltelennek és nevetségesnek tűnik, de a mi nemzedékünket ez a fajta propaganda néhány évtizedig elámította. Úgy éreztem, a gyermekeim örökké szenvedni fognak, ha nem válok el. Továbbá, mivel a férjem börtönben volt, nem kapott fizetést. Én ápolónő voltam, és nem kerestem sokat. Végül elhatároztam magam, elváltam, és hozzámentem egy másik férfihoz, aki dolgozó volt.
A fiam még csak tizenéves volt, és nagyon ellenezte a válást. Öt év börtönélet után a volt férjem meghalt a börtönben valamilyen betegségben. Amikor a fiam meghallotta a halálhírét, nem tudta kontrollálni magát, és megőrült. Szörnyű tragédia volt ez a családomnak. Imádom a fiamat, és az ő szellemi fogyatékossága óta foglalkozom a szellemvilággal. A volt férjemnek csak 1981-ben kegyelmeztek meg. Nem vagyok teljesen megelégedve a második házasságommal. Nem hiszem, hogy újra lenne erőm elválni. A válás fiataloknak való. Én már túl öreg vagyok a váláshoz, nem akarom követni a divatot. Jobban szeretem a gyermekeimet, mint magamat. Ilyen a kínai nők nagy szeretete.
„A falujából az első útszakaszt hajón kell megtennie, erre még van pénze. Egy kicsi és kezdetleges gőzhajón hat nap alatt jut el Vologdába. Innen Szentpétervárra vivő vonat jegyének megváltásához azonban nincs pénze, csak az első állomások egyikéig jut el jeggyel, azt remélve, hogy onnan potyautasként valahogy majd eljut a fővárosba. De nincs szerencséje, mert a kalauz elcsípi. Ügye azonban mégis jól végződik, mert ez a jóindulatú ember megengedi, hogy a vonat takarítása-tisztítása ellenében eljusson Szentpétervárig. Vissza

Fülszöveg

A társadalom egy képződmény, egy fogalom, amely ellenképződményekből és ellenfogalmakból áll, ilyen az alany és társadalom, egyén és társadalom, mindezek ugyanazon érme két oldalát jelentik, amit „társadalomvilágának" is nevezhetünk. Az egyén élettörténete lényegében a szocializált egyén társadalmi lényegiségének része, amely kollektív történetbe és az emberiség történetébe ágyazott. Megélt életének története mégsem a nagybetűs történelem, hanem az, amely mindebből és társas világának szövetéből a fejekben, a gondolatfolyamatokban épül fel, ahogyan egy csoport egyénei a megosztott és közös tapasztalataikat elbeszélésekben, mítoszokban, történetekben kifejezik, kinyilvánítják, kidolgozzák és közvetítik. Nem azt beszélik el, hogy milyen a világ, a valóság, hanem azt, hogy hogyan érzékelik, tapasztalják azt, hogy mozognak benne, mi az, ami őket előre viszi és főleg hová. A modern társadalom egy rendszerlogika szerint felépített, a növekvő intézményesedés működési viszonyokká válnak, útmutatóként működnek, s a társadalom rugalmassága több esélyt nyújt, ezzel párhuzamosan az egyén várható biztonsága is megszűnik, viszonylagossá válik egy stabil énkép kialakulása, emiatt is az „én" személyre vonatkozó folytonossága elbizonytalanodik. Ennek megszüntetése ellenében a narratív történetformák - élettörténetek, önéletírások - megismerése, megértése, a nem realizált életút-alternatívák tudatosítása is dolgozhat.
Az életről szóló folyamatos párbeszéd lényegében a tapasztalatok, a benyomások, az élmények, a vélemények cseréje a kortársak között a jelenről, a jelenvaló múltról s az esetleges jövőről. Ezekben a dialógusokban jelenik meg az egyén viszonya a világhoz, amelyben él, azok kísérik mozgását a szociális térben és a történelmi időben. A folyamat belső és külső körülményeinek összejátszása bonyolult, többnyire „sem megfigyelni, sem megfilmesíteni" nem lehet - az élettörténeti elbeszélésekből tárulhat fel. Vissza