Nárópa élete és tanításai

Előszó

Nárópa (i. sz. 1016-1100) a beteljesültség fokára jutott jógi, mahásziddha, aki indiai létére elsősorban a tibeti buddhizmus történetében játszott jelentős szerepet. Szülei előkelő bengáli nemesek voltak, akik már-már feladták a reményt, hogy fiú utódjuk szülessen, mikor menedékért folyamodtak a buddhista szentekhez. Kérésük meghallgatást nyert, s így született meg csodálatos előjelekkel kísérve Nárópa. Először Kasmírban tanult, majd szülei akaratának engedelmeskedve megnősült. A világi élet azonban nem szolgált megelégedésére, s később közös megegyezés alapján elvált feleségétől, aki tanítványa lett, és szintén jelentős műveket hagyott hátra Ni-gu-ma néven. Nárópa folytatta tanulmányait, majd miután többször bizonyította rendkívüli jártasságát a vallásfilozófiában, a szellemi élet akkori központjában, Nálandában rendfőnöki posztra emelték. Hiába tett szert azonban kimagasló ismeretekre elméleti síkon, hamarosan szembesülnie kellett a valóság mélyebb értelmével. Különös látomásaiban felbukkant hiányzó tapasztalati tudásának megszemélyesítőjeként Vadzsraváhári (tib. rDo-rje phag-mo), aki ráébresztette addigi törekvéseinek hiábavalóságára. Élete ezzel fordulópontjához érkezett, mert feladván hivatását, mestere keresésére indult. Újabb látomások sorozata következett, majd reményvesztettségében csaknem öngyilkosságot követett el, mikor végül rátalált Tilópára, akihez karmikus kapcsolatok fűzték. Tizenkét évig szolgálta tanítóját, mialatt tizenkét nagyobb és tizenkét kisebb megpróbáltatáson esett át, aminek eredményeként végleg megszabadult énközpontú, dualista (előítéletekkel, megosztottsággal terhelt) szemléletmódjától. Miután megszerzett ismeretei realizálódtak, Pullahariban telepedett le, és tanítani kezdett. Itt részesítette tudásában legfőbb tanítványát, Marpát, akinek révén a Szóbeli Átadás (szkt. karnatantra, tib. snyanrgyud) eljutott Tibetbe, hogy a Kagyü (bKa'-brgyud) hagyományvonal alapjául szolgáljon. Nárópa 1100-ban halt meg. Földi maradványait a Kanika kolostorban őrzik, Zangszkárban. Élettörténetét a XII. század vége felé jegyezte le lHa'i btsun-pa Rinchen rnam-rgyal.
Tilópa (i. sz. 988-1069), akit a tibeti buddhizmus szempontjából jelentős nyolcvannégy mahásziddha között tartanak számon, szerzetesként kezdte vallási tevékenységét, s tizenkét évet töltött meditációval. Életének különleges vonása, hogy míg a hagyományvonalban, melyet megalapozott, főként elkötelezett gyakorlók követték, ő maga világi tevékenység révén jutott el a végső megvalósítás fokára (nappal szezámmagot őrölt, éjjel pedig egy prostituáltra felügyelt). Tilópa közvetlenül az ős-buddhától, Vadzsradharától (tib. rDo-rje-'chang) részesült útmutatásokban, melyek más mesterektől kapott tanításokkal együtt a Nárópának közvetített Négy Átadás (tib. bka'-babs bzhi) alapját képezték. Ebben olyan művek szerepeltek, mint a Nagy Pecsét (szkt. mahamudra), az Apa és Anya Tantrák (tib. pha-rgyud, ma-rgyud), továbbá a realizálásukat célzó jógagyakorlatok, melyekből Nárópa hat híres jógája (tib. Ná-ro chos-drug) kikristályosodott. Vissza