Narkózis

Előszó

A lány ennivalóan csinos volt, redőzött, bő, a lába hegyéig omló harangszoknyájában, - ami a legdrágább, őzbarna bosztoni kelméből való, _ hihetetlenül karcsú dereka fölött kecses és finoman formált felsőtestével, amely olyan volt, mint valami pompás virág kelyhe, ami most pattant elő bimbójából. Divatos, szép ruha volt ez, olyan, aminőt a diplomaták feleségei vagy a divatlapok eszményi nőalakjai, újabban pedig a modern, olcsó divatáruházak mintakollekciói hoztak Európából a minden fantázia nélkül való új-angol1 államokba. Az a ruha. amelytől titokban mindenki el volt ragadtatva - a puritánok minden bábeli felháborodása ellenére is, - aki csak tetszeni, hódítani vagy gyönyörködni tudott a női test diadalmas szépségében, amelyet jó ideje már, nem próbáltak méltókép keretezni, de mégsem tudtak megfosztani veszedelmesen vonzó bájéitól. Mert ez a forró szépség, mint a rétek frissenzöld, harmatos hajtása, puha csillámlással és üde teltséggel áttűzött a szemérem könnyű közönyködén a mély és merész nyakkivágás gyöngyházfényű mezeje felé, ahol a selymesfehér bőr és a meleg, kerek hús kultuszának természetes temploma hívogatta az örök híveket.
A szép, fiatal teremtés azonban ebben a pillanatban szemmelláthatóan semmit sem érzett abból a benső ujjongásból és örömből, amit a szépség és jólöltözöttség tudata kelt a nőben. A szeme borús volt, ívelt szája bágyadt és hamvas arcán valami zavart szenvedés tükröződött. Sőt az ideges rángásban riadt feszültség, ájult rémület és meglepett felháborodás indult rohamra a szabályos vonások ellen... Vissza