Nappali ház 1992/4.

Fülszöveg

[J. D.-nek] Némelyek szerint erősíteni kell a nemzeti önazonosság érzését az emberekben (vagyishát a magyarokban), mert ez az érzés megrendült a szocializmus uralma alatt. Talán nem lenne ezzel semmi baj, ha egy kicsit pontosabban tudnánk, hogy mi is az, amit erősíteni kellene. Ugyanis a nemzeti önazonosság érzésében elég sokminden kifejeződhet, és ha azt gyújtó hatású politikai jelszavakkal erősítik, akkor ezzel egy olyan tagolatlan érzés-halmazt erősítenek, amelyben benne lehet például a cigánysággal vagy a zsidósággal vagy bizonyos szomszéd népekkel (s egyáltalán: a mássággal) szemben táplált ellenszenv is.-És itt némi szomorúságot is éreznie kellene minden politikusnak.

Talán; de vannak azért más bajok is. Ha a nemzeti önazonosságot nem tagolatlan érzésnek tekintjük, akkor azt kell mondanunk, hogy több összetevőből áll össze azonosság finom egyensúlyáról van szó (ezért nem is tekintjük őket elemi összetevőknek). Tehát (magyar vagyok, mert) a magyar az anyanyelvem, szeretem ezt a nyelvet, de ez a nyelv egyetemesen elgondolható gondolatokat is képes megszólaltatni. Továbbá rám hagyományozódott a magyar kultúra, szeretem ezt a kultúrát, de ez a kultúra egyetemes értékeket is képes kifejezni. Továbbá ezen a tájon nőttem fel, szeretem ezt a tájat, de jó volt megtudni annak idején az iskolában, hogy az az Alpokalja, ahol lakunk. És így tovább. A lényeg az, hogy nem tekintem önértéknek a nemzeti önazonosságomat, szemben azokkal, akik szerint ennek az önazonosságnak van egy végső alapja, amely csak egyedi (illetve egyediségében egyetemes, azaz mintegy bekebelezi vagy kisajátítja az egyetemességet), csak azonosság: valami olyasmi, amelyet nem lehet mérlegelni, amelyről nem lehet tovább gondolkodni, tagolhatatlan. Ez a "végső alap" a születés, a beleszületés képzete révén valamilyen módon mindig a mitikus eredethez kapcsolódik (még akkor is, ha nem szoros értelemben vett származást értik rajta).

Ha pusztán azonosságról van szó, melyet nem érinthet semmiféle nem-azonosság, akkor ennek az azonosságnak mindig meg kell testesülnie, nem is képzelhető el másként, csak megtestesülésként. Lehet ugyan beszélni a magyarságról, de akik olyan hatásosan beszélnek róla, azok igazából mégiscsak egy testről beszélnek, amelyben megtestesül a magyarság szelleme, mégpedig azért, mert ez a test eleget tesz egy bizonyos követelménynek. Egy nagy közös testről beszélnek, amelynek nevében tulajdonképpen bárki beszélhetne, s hogy éppen ők beszélnek, ez csak azért van, mert teljesen áthatotta őket s megszólalt bennük a szellem. - - De talán vannak más, csendesebb szellemek is. Vissza