Napoleon

Előszó

Részlet a könyvből:

Egy fiatal asszony gubbaszt a sátorban. Takarókba burkolózva szoptatja gyermekét. Dörgést és zúgást hall messziről. Már lement a nap s még mindig lövöldöznek ? Vagy talán nem is lövöldözés, talán csak a vihart kergeti maga előtt visszhangról visszhangra az ősz ebben e kietlen hegységben, talán csak a tölgyek s lucfenyők őserdeje zúg köröskörül, ahol róka meg vaddisznó tanyázik. Az ember cigányasszonynak nézné, amint ott gubbaszt, mellét csak félig takarja a kendő, füstben-párában töprengve mered maga elé, nem tudja, hogyan dőlt el odakint a harc! Hirtelen felfigyel, lódobogás közeledik a sátra felé! Vájjon az lesz-e, akit vár ? Megigérte, hogy el fog jönni, de a lövész-raj vonal messzire van, s köd gomolyog a vidéken.
E pillanatban fellebbentik a sátor bejáratát, a friss légáramlattal egy férfi lép be, karcsú, mozgékony tiszt, uniformisban, tolldíszben, fiatal nemes, huszadik évében járhat, s szenvedélyesen üdvözli az asszonyt. Az asszony felugrik. Csecsemőjét szolgálójára bízza. Bort hoz elő, s amint leveszi kendőjét s megáll a férfi előtt, tiszta homloka fölött gesztenyebarna fürtök göndörödnek, finom szája gyors kérdésre nyílik, hosszú álla - az ilyen áll tetterőre vall, - sasorra kirajzolódik a füle hátteréből,csípőjén megvillan a tőre - itt a hegyek között nem válik meg tőle soha -: most egyszeriben látni, hogy a szép amazon ősi nemzetségek, a tett és elhatározás férfiainak sarja, s valóban az ősei már századok előtt sereget vezettek, akárcsak a férfiiéi s harcoltak odaát Itáliában meg itt ezen a hegyes szigeten... Vissza