Naplóm Németh Lászlóról (dedikált példány)

Előszó

Németh László - amint az az 1969-ben Matos Lajoshoz írt leveléből is kitűnik-hipertónia betegségét szívesen osztotta fel hétéves periódusokra, és közülük a másodikat a betegség nyugodt, megszelídült korszakaként emlegette. E periódus első feléről készült naplófeljegyzéseim megemlékeznek azokról a mindenki által átmenetinek tekintett tünetekről, amelyeket Németh László három szemfenék-és két agyvérzésként summázott. A periódus második felében-a hipertónia betegség szempontjából nézve - nem jelentkeztek különösebb események: öngyógyító módszereivel, az „agydiétá"-val és a konyhasó bevitel korlátozásával elviselhető értékek közé tudta vérnyomását szorítani, és alig utaltak aggasztójelek a fizikai vagy a szellemi állapotának romlására.
Így érkezett el az 1969. esztendő, amit Németh László betegsége harmadik, egyben utolsó periódusa kezdetének kell tekinteni -, ez azonban már nem ölelt fel teljes hét évet. Ennek az időszaknak a megítélésében az ismerősök, a barátok és a közvélemény körében sok téves hiedelem született -, kezdve azzal, hogy Németh László betegségének súlyosabbá válását későbbre, 1971 januárjára tették. Ezekben az években gyakran volt tapasztalható az is, hogy Németh László munkaképességét (alaptalanul) túlbecsülték. Végezetül meg kell említeni az utólag keletkező legendákat, amelyek egyes visszaemlékezőktől erednek -, néha tudatos, néha azonban öntudatlan ferdítésekként.
Amikor most naplómból kiemelem az 1963 és 1975 között Németh Lászlóról készített feljegyzéseimet, célom az objektív tájékoztatás, amellyel a tévedéseket, a torzító legendákat is sikerül talán eloszlatni. Mivel 1967-től már mint családtag kísérhettem figyelemmel Németh László sorsát, naplóm feljegyzései át- meg át vannak szőve családi vonatkozású részletekkel is, amelyeket az alábbi közzétett szövegből ugyanúgy kihagytam, mint az idegenek előtt esetleg kegyeletsértő, feleslegesen bizalmaskodásnak tűnő részeket is. Vissza

Fülszöveg

1920-ban a Partium-beli Szilágysomlyón születtem.
A város neve a születésemet megelőző napon, a trianoni békeszerződés aláírásakor lett Simleul-Silvaniei. Miután apám a román katonai behívás elől Magyarországra szökött, a román hatóságok hathetes koromban anyámmal együtt engem is áttettek a határon - gyalogszerrel, kis csomaggal -, és elkezdődött az erdélyi menekültek hányatott élete. Csak később, a negyvenes évek elején térhettünk vissza négy éven át háborítatlanul látogatóba mindhármunk szülőföldjére, a Szilágyságba. Iskoláimat hat helyen végeztem. 1938-ban iratkoztam be a budapesti kir. magyar Pázmány Péter tud.-egyetem orvosi karára. 1939. szeptember 1-jén, a második világháború kitörése indított arra, hogy naplót kezdjek írni. Naplóm nagy részét az ötvenes években saját magamnak kellett megsemmisítenem -, de később visszaemlékezve soraira, jól tudtam azokat a magam történelem-ítélete - vélhetően az igazságnak és becsületnek megfelelő - kialakításában hasznosítani.
Orvosdoktorrá avatásom után az 1944-45-ös években a soproni hadikórházban, aztán az amerikai hadifogságban töltött hónapok után Szombathelyen, majd Tatabányán végeztem szemorvosi tevékenységet. A Tatabányán 1952 és 1988 között eltöltött 36 év gyakori kórházi ügyeleti szolgálatai adtak lehetőséget arra, hogy megmaradt naplóimat rendezve megírjam emlékirataimat.
1963-ban kerültem kapcsolatba Németh Lászlóval és családjával; 1967-ben házasodtunk össze Németh Ágnessal -, s így naplómban egyre több adat gyűlt össze Németh Lászlóról, a Németh-családról. Csakhamar itt is kiderült, hogy hasznos dolog, az igazság keresését szolgálhatja a Németh László körül kialakult vélekedéseket, hiedelmeket szembeállítani naplóm soraival.
Az irodalmi folyóiratokban Németh László halála után a munkafüzeteiben talált, addig ismeretlen szövegeinek, drámai naplórészleteinek közlése, valamint a betegségéről és haláláról írt tanulmányomat tartalmazó kötet (Németh László betegsége és halála. Tatabánya, 1989) megjelenése után ezért is kerülnek most nyilvánosságra naplómnak Németh Lászlóval kapcsolatos részei.
E kis könyv szerzője kettős minőségben - családtagként és orvosként - rögzítette naplófeljegyzéseiben apósának: Németh Lászlónak mindennapjait, a hatvanas évek közepétől egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig. Ez a könyv azonban nem pusztán a betegségeivel küzdő író állapotának szinte napról napra érvényes "status praesens"-ét tartalmazza, hanem ezzel párhuzamosan egy életrajzi monográfia utolsó fejezeteinek a hiteles és páratlanul érdekes, mert "testközelből" - családközelből - készült rajzát is, amelyen átsüt Németh László teremtő szellemének a visszfénye, hiszen jól tudjuk, hogy az író mindvégig tele volt írói tervekkel és gondolatokkal, s a világ történéseire vonatkozó reflexióinak is folyton hangot adott bizalmas családi körben.
Ennek a magyar irodalom fejlődéstörténete szempontjából is meghatározó emberi történetnek emberileg és orvosilag egyaránt hiteles krónikáját vetette folyamatosan papírra naplófeljegyzéseiben Lakatos István, ezért talán nem szükséges bizonygatni, hogy Németh László utolsó pályaszakaszának a megértése és helyes értelmezése szempontjából mennyire fontos - túlzás nélkül állíthatom: kútfő értékű - írás az ő munkája. Hiszen ebből az utolsó évtizedből olyan művek származnak, mint a Kísérletező ember tanulmányai, utolsó nagy regénye, az Irgalom, aztán újabb drámái, a Puskin-tanulmány, továbbá életműsorozatának eltervezése a bevezetőkkel és előszavakkal együtt.
"Célom az objektív tájékoztatás - írja egy helyet szerény tartózkodással Lakatos István -, amellyel a tévedéseket, a torzító legendákat is sikerül talán eloszlatni." Természetesen ez sem kevés, ha olyan rangú és jelentőségű íróról van szó, mint Németh László, de Lakatos István könyve Németh László olvasótáborának, a nagyközönségnek és az irodalomtörténet-írásnak egyaránt jóval többet ad ennél: eleddig ismeretlen anyagokban gazdag, sokoldalú és hiteles tudósítást a huszadik századi magyar közgondolkodásban kiemelkedő szerepet játszott írói életmű megalkotójának utolsó pályaszakaszáról és életének utolsó éveiről. Vissza