"Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..."

Előszó

A történetkutatók és a történelem iránt érdeklődő olvasóközönség mindig kedvelte a napló, a visszaemlékezés műfaját. A visszaemlékezésben eleve adott a mese, az eseménysorrá formált múlt. Ez közvetlenül, a történész beavatkozása nélkül is élvezhetővé, történelemmé teszi a szöveget. A kutató számára pedig lehetővé teszi a kritikai módszer látványos alkalmazását, miközben „beszélteti" forrását. A politikatörténet természetesen elsősorban a nemzeti történelemben szerepet játszó, azt befolyásoló személyek memoárjait kedvelte, ezeket tekintette elsőrangú forrásnak. A korszakos jelentőségű események, „nemzeti sorsfordulók" vagy „nemzeti tragédiák" után mindig nagy számban jelentek meg visszaemlékezések, amelyekben a memoáríró önigazolást keresett vagy az események (a magyar múltban legtöbbször a bukás, a tragédia) megértésére törekedett, vagy egyszerűen az utókor számára akarta megörökíteni az átélt eseményeket. 1848-1849,1944-1948 vagy akár 1956 után sok ilyen írás született és látott napvilágot. Minél közelebb íródtak a múltbeli eseményekhez, annál értékesebb forrásai a nemzeti emlékezet számára megformálandó történetnek. 1848-1849 történetének mindenkor kiemelt és megbecsült forrásai Klapka, Görgey és mások, frissen az eseményeket követően megszületett memoárjai, jóllehet ezekben az önigazolásra való törekvés nagyon erős.
A történetkedvelő olvasóközönség mindig érdeklődött a kisemberek emlékei, feljegyzései iránt is. Számos ilyen hétköznapi visszaemlékezés vált sikeres könyvvé anélkül, hogy a tudománnyá és szakmává szerveződött történetírás azokat beemelte volna lényeges forrásai közé. Vissza