Előszó
Részlet a kötetből:
Napfürdő
Mikor Eperjessy Tivadar, az elismert nevű regényíró és novellista este hazajött, felesége ezzel fogadta:
- Valami fiatalember keresett. Nagyon idegesnek látszott.
- Kicsoda?
- Itt hagyta a névjegyét. Ott van az asztalon.
Eperjessy megnézte.
- Nem ismerem.
- Azt mondtam neki, hogy holnap délután hat óráig bizonyosan itthon leszel.
- Ejnye, pedig holnap dolgozni akartam!...
- Nem tehettem mást. Látszott rajta, hogy valami fontos mondanivalója van, és olyan szerényen kérdezte, hogy mikor talál...
- No, mindegy most már. Csak jöjjön.
Másnap délután, még öt óra sem volt egészen, beállított hozzá a fiatalember. Elfogódottan kért bocsánatot, hogy alkalmatlankodni mer. Az író, aki először valami kéziratfélét sejtett, kellemesen lepődött meg, hogy látogatója zsebéből semmiféle gyanús paksaméta nem kandikál elő. Amellett volt valami a fiatalember szemében, ami vonzotta. Lelki életet olvasott ki belőle. Amellett elfogódottsága ellenére is kisejtette belőle a későbbi biztos társalgót. Öltözködésén bizonyos elegáncia látszott, de nem a legutolsó nappal lépést tartó, hanem kissé távolabbról követése a divatnak, valami diszkrét ellenállása a kiabálóan aktuálissal szemben, valami, amit az író annyira szeretett. Fiatal látogatója azok közé az emberjelenségek közé tartozott, akikről érezzük, hogy lesz egymás számára mondanivalónk.
Nyájasan biztatta:
- Foglaljon helyet. Érezze magát otthon.
- Nagyon köszönöm a biztatást. Szükségem is van rá, hiszen hetek óta haboztam, hogy megtegyem-e ezt a lépést.
- Hogy hozzám jöjjön? Ugyan-ugyan! Nem vagyok én olyan megközelíthetetlen.
- De az a kérés, amivel Önhöz fordulok...
Megakadt. Látszott rajta, hogy a bevezetést többször kitervezte már magában, s most meglepődött, hogy tárgyához mégis ilyen rohanvást közeledett.
Vissza