Előszó
A szakácsok köztudomásúan hirtelen haragúak. Hanem ez az új fiatal nő, Dolores, még az átlagosnál is rosszabb, gondolta Concepción. Azaz, rosszabb is, meg jobb is. Különlegesen finom orra van...
Tovább
Előszó
A szakácsok köztudomásúan hirtelen haragúak. Hanem ez az új fiatal nő, Dolores, még az átlagosnál is rosszabb, gondolta Concepción. Azaz, rosszabb is, meg jobb is. Különlegesen finom orra van zamatokhoz és fűszerekhez, és egyformán könnyű kézzel keveri a keleszteni valót meg a híg tésztákat, pedig tagbaszakadt termete és vaskos karja van. Valódi művész válhatna belőle, ha akarná, sokra vihetné. De nem tudja, hol a helye. Zsémbel, morog, panaszkodik. Szemlátomást azt hiszi, csak valami szerencsétlen véletlen folytán jött a világra szolgálók gyermekeként, és nem született finom hölgynek, mint Dona Conchita, aki suhogó selymekbe ö9ltözik, és csipkefátylat vesz föl, ha templomba megy. Concepción kijelentette, persze nem minden bántó él nélkül, hogy Doloresnek úgysem állna jól az ilyesmi. Nehéz munkára való kanca vagy, nem pedig arab kiscsikó, mondta Concepción. Nem vagy szép. Csupa izom vagy, adj hálát az úrnak, hogy jó az egészséged, és ne kívánkozz el onnan, ahová Ő rendelt téged. Az irigység halálos bűn.
Ez nem irigység, mondta Dolores. Élni akarok. Időt akarok, hogy gondolkozzam. S hogy ne ugráltassanak. Dolores elmerült saját képmása tanulmányozásában, de a fényes rézserpenyő eltúlozta arca pufókságát és szájának mérges biggyesztését. Igaz, hogy nem szép, de nincs nő, aki szívesen hallja ezt. Az Úr súlyosnak teremtette, és Dolores gyűlölte Őt érte.
Vissza