Nagyszikla

Előszó

A Fővárosi Állat- és Növénykert az elmúlt száz évben kétszer változott hatalmasat: először 1907-12 között, amikor a teljesen elavult Állatkertet alapjaiban átépítették, másodszor 1996-2008 között, amikor közel 90 év „használat" után szinte teljesen felújították, korszerűsítették, a modem állatkertészeti elvárásoknak feleltették meg. A rekonstrukciós munkák második ütemében, 2006 és 2008 között a Nagyszikla és környezete is felújításra került, palástján minden állattartó helyet korszerűsítettek, és újak létesültek, köztük a kert legnagyobb kifutója, a Szavanna. Az új létesítményeket, így a Nagyszikla fél évszázadig elzárt sétányait is, 2008 tavaszán vehették használatba az Állatkert látogatói, azaz a második világháború óta eltelt időben először mehettek fel ezekre az ösvényekre, gyönyörködve az onnan nyíló rendkívüli panorámában. A rekonstrukciós program részeként épült meg újra a Nagyszikla oldalában található -, Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezte Tejcsarnok is.

A Szikla építésének története
1909 júniusában - 43 évvel azután, hogy az Állatkerti Részvénytársaság megalapította - a székesfőváros saját tulajdonába vette az Állatkertet, és elhatározta, hogy az utolsó évtizedben kevésbé népszerű intézmény területén új állatbemutató tereket, épületeket, az akkori elvárásoknak megfelelő, korszerű állatkertet létesít. A fejlesztésekre a székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése 1.212.000 majd később 1.788.000 koronát szavazott meg, egyúttal bizottságot választva a munkák irányítására. Dr. Lendl Adolf a zoológiai, Dr. Neuschloss Kornél az építési és technikai munkálatok felülvizsgálatára és ellenőrzésére kapott megbízást. A kert területének átalakítására vonatkozó mérnöki munkálatokat Végh Gyula mérnők végezte el, aki több közreműködő fiatal műépítésszel - Kós Károly, Zrumeczky Dezső - terveztette meg az új épületeket. A park átalakításában és a régóta kívánt Pálmaház létrehozásában llsemann Keresztély kertészeti igazgató vállalt szerepet. Azért, hogy a terület nagyobbnak tűnjön, és az állatokat a természetes élőhelyükre emlékeztető környezetben mutassák be, az elképzelések között szerepelt két műszikla - amelyeket ekkor „A" hegynek és „B" hegynek neveztek - megépítése is. Az „A" hegy mészkőhegységet formáz, dolomit csúccsal, területe 4700 m: és a belső tere 38850 m3 térfogatú. .....magas sziklás hegyet emelünk... s a karszt szürke mészkő jellemző formáiban épül. Elég nagy területen változatos képet nyújthat, amennyiben a meredek kőfalak és a kopott tömbök közé gyepes kis mezőket, vízmosta szakadékokat illeszthetünk, amelyek elég széles völggyel levezetnek, és ezzel természetszerűen összekapcsolják a sziklás magaslatot. Mindenütt állatok tartózkodnak rajta, mélyebb részeken fák, bokrok teremhetnek." (Lendl) A tervezéshez a sziklákról tizenkét darab 1:200 léptékű makettet készítettek, a kivitelezéshez pedig további részletesebb modelleket 1:25 léptékben. A helyes arányok megkereséséhez a tervezett állatkert egészéről is készült makett. A hegy alakja meghatározta a héjszerkezetet tartó vasbeton vázat. A térbeli pontok összekötése és az ezekre rásimuló, statikailag célszerű alakzatok előállítása volt a feladat. A különböző szerkezeti megoldások közül a kupola, a térbeli rácsos tartók - a korábban a berlini állat-kert igazgatója, Kari Hagenbeck által Hamburg-Stellingenben alkalmazott - fa vázszerkezet formai megoldásaira, a különféle támfalak konstrukciói és az íves tartósor pedig a lelkes kísérletező kedvre utal. A szerkezetet a hegygerincet is meghódító publikum- és a hó terhe mellett még a két csúcs (20 m és 34 m magas) közötti fennsíkra felhordott földtömegre is méretezni kellett. A 31,8 m fesztávolságú centrális belső tér és a fölötte levő, felfüggesztett szerkezetű kupola ezidőtájt a maga nemében egyedülálló volt. Magassága a nyakgyűrűnél elérte a 16,8 métert. A nyolc darab íves főtartó formája a nyomásvonalat követi, ezért az azokat összefogó gyűrűkre ható terhelés minimális. A talpgyűrűt el is hagyták, helyette az alaptesteket erősítették meg kellőképpen. A tartók külső felületének lépcsőzetes kialakítása lehetővé tette a térbeli rácsostartók oszlopainak és gerendáinak csatlakozását. A kupolába kívánták elhelyezni azt a víztározót, amelyet a kert fúrt kútjainak vizével töltöttek volna fel, és amely a terület vízellátását biztosította volna. Vissza