Nagybőjti szent beszédek

Előszó

A keresztény család
„Nem jó az embernek egyedül lenni." Móz. I. 2. 18.
Egy ember méne Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, kik kifosztották őtet, azonfelül még megsebezték s félholtan hagyván, eltávozának. Történt pedig, hogy egy pap ment azon az uton s látván a sebesültet, részvét nélkül elment; hasonlókép egy Levita is ment arra, ki szinte látván a sebeiben fél holtan fekvőt, eltávozék. Egy szamaritánus azonban, ki arra ment, látván őtet, könyörült rajta, hozzá lépett, olajt és bort öntvén sebeibe, beköté azokat s felvevé barmára a fogadóba vitte s ápolta őt; másnap két pénzt vett elő s a gazdának mondá: „Viseld gondját ennek, s valamit azonfelül költesz, én mikor visszatérek, megadom neked." Lukács 10. 30.
A szerencsétlen utasnak ezen képe, melyet semmi földi művész, hanem csak az isteni mester festhetett ily magasztos egyszerűséggel, mindnyájunknak, közülünk minden egyes embernek szerencsétlen helyzetét tünteti fel, azon szerencsétlen helyzetünket, a melybe az Istentől, az ő törvényétől való elpártolásunk által jutottunk. A vétek ugyanis mindig ily szánandó helyzetet teremt: szerencsétlen áldozatát megrabolja, megfosztja az Isten kegyelmétől, megsebez és megterhel mind a jelen, mind a jövő életben sok szenvedéssel és fájdalommal.
A szerencsétlen jerikói utasnak Jézus által bemutatott ezen képe, elénk tünteti az emberiség legnagyobb részének állapotját. Az emberi társadalom is, bármely ágát tekintsük, útonállók, rablók kezeibe esett. Vissza