Nagyasszonyaink

Előszó

Nagyváradon, a Körös-parti református templom előtt, az Ezredévi parkban áll Lorántffy Zsuzsanna szobra. Gergely István kolozsvári művész egész alakos alkotása mélyen megindítja az érzékeny járókelőt, a fejedelemasszony bölcsességét, odaadását és hitvesi hűségét példázza, hitünk hősét idézi a késői utódokban.
Ez az érzés kerített hatalmába, amikor Csetriné Lingvay Klára készülő könyvének gépiratát kézhez kaptam, hogy ajánlást írjak róla. Nemcsak azért, mert ebben a műben is szerepel Lorántffy Zsuzsanna - tizennégy más történelmi asszonytársa sorában -, hanem az erkölcsi-szellemi és hitbeli erő, amelyről nagyasszonyaink a magyar történelem viharos századaiban oly fényesen tanúságot tettek, s melyből kiviláglik, hogy „az igazság felmagasztalja a nemzetet" (Példabeszédek 14, 34). Felemelő példái ők a szilárd hithűségnek, az önfeláldozó család- és népszeretetnek, a tiszta erkölcsösségnek. A legkülönbözőbb helyzetekben, példamutatóan helytálltak. Volt közöttük, aki szellemileg építette környezetét, férjeura mellett és helyett - aki közben a hazáért viselt hadat -; volt, aki férjének a fogságból történő kiszabadításáért fáradozott; mások a szellem frontján küzdöttek a szabadságért, megint mások a nevelés fegyverével vették fel a harcot a haladásért, ismét mások nevéhez egész vidékek gazdasági-művelődési felemelése fűződik.
Gazdag és változatos dokumentumtár felhasználásával vetíti elénk a szerző mindezt a szép habitust. Szép nyelvezettel, friss előadásmódban eleveníti fel azt a tényt, hogy - legyen főúri vagy polgári származású - mindegyik kiemelkedett asszonytársai közül: tartalmas, tökéletes életre törekedett, tevékenysége értelmének tartotta, hogy a közösségért, családjáért, népéért munkálkodjék, a haza haladását szolgálja, hitét, egyházát erősítse. Vissza