Előszó
Részlet a könyvből:
Aleszja
Belépett a szobába Jarmola erdész, aki szolgám, szakácsom és vadásztársam volt egyszemélyben, egy köteg fa súlya alatt görnyedt, majd nagy zajjal a földre dobta a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Aleszja
Belépett a szobába Jarmola erdész, aki szolgám, szakácsom és vadásztársam volt egyszemélyben, egy köteg fa súlya alatt görnyedt, majd nagy zajjal a földre dobta a fát és ráfújt elgémberedett ujjaira.
- Hú, micsoda idő van odakinn, ifiúr, - mondta, leguggolva a kályha ajtaja előtt. - Jól be kell ám fűteni. Kérek egy kis tüzet, ifiúr.
- Szóval, holnap nem megyünk ki a nyulakra, mi? Mit gondolsz, Jarmola?
- Nem... nem lehet... hiszen hallja, micsoda hóförgeteg van. a nyúl ilyenkor lapul és meg sem moccan... Holnapra meg egy árva nyomot sem lehet látni.
Hat hosszú hónapra idevetett a sors, a volinyi kormányzóság ebbe az istenhátamögötti falucskájába, az Erdőség szélére, ahol a vadászat volt egyetlen elfoglaltságom és szórakozásom. Bevallom, amikor közölték velem, hogy falura helyeznek, nem is gondoltam arra, hogy ilyen kibírhatatlanul unalmas lesz. Sőt: szívesen mentem. "Erdőség... magány... a természet lágy öle... egyszerű erkölcsök... hamisítatlan jellemek, - gondoltam a vasúti kocsiban, - egy előttem teljesen ismeretlen nép, különös szokásokkal és sajátos nyelvvel... és bizonyára a költői legendák, mondák és dalok mekkora bősége!" Énnekem pedig abban az időben (ha már ennél tartok, hát ezt sem hallgatom el) már megjelent egy kis lapban egy elbeszélésem, két gyilkossággal és egy öngyilkossággal, és elméletben úgy tudtam, hogy az íróra nézve hasznos a helyi szokások megfigyelése...
Vissza