Előszó
Részlet a könyvből:
Utazás az ős hazába
Erős dolog az a hazaszeretet.
Gólya, fecske alig várja a tavaszt, hogy elhagyott fészkére visszatérhessen, - macskát zsákba viszik, ebet bottal hajtják...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Utazás az ős hazába
Erős dolog az a hazaszeretet.
Gólya, fecske alig várja a tavaszt, hogy elhagyott fészkére visszatérhessen, - macskát zsákba viszik, ebet bottal hajtják messzeföldre, mégis hazatér, mihelyt szerét teheti, - még a virág is, melyet idegen országból hoztak, lehajtja fejét, sír, szomorkodik, elhervad az édes hazai föld után való busulásában.
Hát az ember hogy ne szeretné hazáját? hát a magyar ember, kinek az a baja, hogy nagyon is lágy a szive, hogy ne vágyakoznék oda vissza, a honnan ősei kivándoroltak, a hol maig is laknak rokonaik.
Hogy ne vágyakoznánk hacsak látni is a zöld rétet, hol elődeink legény korukban a szilaj csikót legeltették, a kristály patakot, melyben ős anyáink leány korukban gömbölyű lábukat förösztötték, azt a rengeteget, melynek háta nemes vadat termett a régi magyaroknak, és gyomra vasat, melylyel a vadat leöljék? hogy ne ohajtanánk legalább tudni, hol feküdtek azok a halmok, melyek tetején a táltosok jövendőt mondottak, a gyulák pedig fehér lovat áldoztak Napisten, Holdisten, Csillagisten tiszteletére?
Vissza