Nagy képes világtörténet III.

Előszó

Az ó-kor két classikus népe idealis fénykörrel vonta be történetét, melyet az európai népek sokáig minden részletében igaznak vettek. Csak a történeti kritika fölébredésével és a módszeres kutatások alapján oszlott el lassanként a bűvös kör, a nélkül, hogy az igazság kiderítése levont volna valamit a nagy érdemekből, melyeket a görög és római nép az emberiség fejlődésében szerzett. De nem hiáa volt a római a gyakorlatibb gondolkodású faj; az ő hagyományaival szemben ébredt föl előbb a skepsis. Már 1685-ben rámutatott a hollandi Perizonius az ó-kori történetírók ellenmondásaira; még inkább megtörte Livius tekintélyét Louis de Beaufort 1738-ban megjelent művével, kimutatva a római történet első öt századának bizonytalan hagyományait. A modern történeti kutatásnak azonban Niebhur volt a megalapítója. Éles kritikai elméjét politikai tapasztalatai, philologiai és történeti ismeretei művelték ki, s kutatásaival a római történet terén epochalis eredményt ért el. De ép oly jelentős és eredeti felfogás nyilatkozik Mommsen műveiben. Mély hatással volt nemcsak a római közjog kifejtése s a források, főleg a feliratok összegyűjtése, hanem azon éles viták révén is, melyeket alapos, de merész fejtegetései keltettek. A római történet terén ma az ő iskolája uralkodik; kutatásain kívül főleg Merivale munkáit forgattam haszonnal; mellette Duruy nagy műve csak szép előadásával és ügyes összefoglalásaival jöhet számba. Vissza