Iskolakultúra 2012. március

Fülszöveg

NARRATÍV SZEMLÉLET A PSZICHOLÓGIÁBAN: AZ ELBESZÉLÉS MINT ÁTFOGÓ METATEÓRIA
Valamikor az 1970-es években kezdtem el azzal foglalkozni, hogy a nyelvben - a mondatok szerveződésén kívül, illetve azokon túlmenően - milyen más szerveződési elvek, illetve szintek vannak. Az elbeszélés problémájához érkeztem ezzel, ami közleményem témája is, és amihez állandóan vissza-visszatérek. Ma már nem ez a fő érdeklődési területem, de igen szeretett és kedves témám. Talán előadásomból is kiderül majd, hogy miért kedves számomra ez a terület, és miért gondolom azt, hogy az elbeszélés nem egyszerűen egy sajátos beszédmód, hanem olyan kitüntetett szerveződés, amely az ember alapvető, egyetemesen hozzáférhető megismerési módja. Mint ilyen, sokat eredményez mind az interakcióban, mind saját világunk gondolati szerveződésében.

OKTATÁSI RENDSZERÜNK JÖVŐJE
Az elmúlt több mint fél évszázad alatt sok és sokféle oktatási törvény, rendelet született. Az utóbbi két évtizedben megnövekedett a törvényes rendeletgyártás, újabban a ciklusváltások alkalmával az előzőeket törölték/átírták/módosították. Mindez nem segítette az oktatási rendszer eredményességének javulását. Ennek következtében oktatási rendszerünk nem segítette/segíti, inkább gátolta/gátolja gazdaságunk, társadalmunk problémáinak megoldását, fejlődését. Ezért az oktatási rendszer mindenféle fejlesztési koncepciójának meghatározó követelménye, illetve bármilyen a rendszerben megvalósítandó a személyiség, a társadalom fejlődésének értékelhetően eredményesebb segítése. E szakértői funkciójú írásnak az a célja, hogy az oktatási rendszer alacsony eredményességének jellemzőit, okait és következményeit jelezze. Továbbá a lényegesen eredményesebb fejlődéssegítés lehetséges jövőjét, a folyamatos fejlesztés feladatait vázolja, és ennek érdekében a felnövekvők személyiségének eredményesebb fejlődéssegítési lehetőségeit, módjait konkrét példákkal szemléltesse a rendszerfejlesztési feladatokhoz kapcsolódva.

A BOLOGNAI RENDSZERŰ TANÁRKÉPZÉS TANULSÁGAI
Az utóbbi időben számos kormányzati oktatási szakpolitikus kiállt az osztatlan tanárképzés visszaállítása mellett. 2011 karácsonya előtt megszületett a döntés, ez adta a lökést jelen cikk megírásához. A tanárképzéssel kapcsolatos alapvető problémák (például a hallgatói létszám drasztikus csökkentése, egyes szakok szinte kihalása) jelentős része mára kétszintű képzés beindítása előtt is léteztek. Az csak felszínre hozta, és jelentősen felgyorsította a folyamatot. A tanárképzésben a Bologna-rendszer bevezetése, a másfél szakos képzés, a szaktárgyi képzésre fordított idő csökkentése, különösen a minor szak esetében, egyáltalán maga a minor szak léte és a tanárképző főiskolák átgondolatlan megszüntetése komoly problémákhoz vezetett, amint azt már az elején is szinte mindenki látta (kivéve a döntéshozókat). Az új felsőoktatási törvény most számos új elemmel bővülve, a több évtizedes jól bevált szaktanárképzési értékeit megőrizve állította vissza az osztatlan képzést. Vissza