Sárkányfogak között I-II.

Előszó

Részlet:
A kék iszalag sziromtányérjára rászállott egy pillangó. Belekóstolt a virágporba, háromszor vagy négyszer megcsillogtatta sziporkázó színeit a nappal s egy forró levegőhullámmal tovább repült. Szíve tele volt örömmel, észre se vette, hogy már dél múlott s az egész határon csak az ő játékos kedve van ébren. Most mintha elszégyellte volna magát, sietve libbent be egy égő pipacs félignyitott kelyhébe s szárnyait összecsukva elnyujtózkodott a vörös bársonyon, mint egy kereveten.
Hetek óta nem esett eső. A fák és bokrok leveleit fojtogatta a por, a föld meghasadozott szomjúságának kínjában. A levegő is reszketett már a sok fénytől és melegtől. Július volt, 1593 júliusa. A rutén parasztok babonás lelke a föld pusztulását jósolta s várták a tűzesőt, hogy Sodoma sorsára juttassa leányfalvát s egész Bereg vármegyét. Így reszketett bennük a hit, de az aratásnak mégis neki fogtak, mert Mágocsy úr rájuk parancsolt. A parancs megkésve érkezett s a drága szemek már túlérve peregtek ki a toklászból, mint az ember emlékezetéből az édes gyermeki évek. Hajnal óta aratott az egész falu s most elfáradva, a már felrakott keresztek tövében aludtak a tarlón. Mélyen, álom nélkül aludtak. Tüdejük zilálva kapkodta nyitott szájukon keresztül a forró levegőt. Testük is átmelegedett s szőrös mellükön izzadtságpatakok szivárogtak le a kivarrott, piszkos ingek ráncaiba. Vissza