Aki lemaradt a hajóról

Fülszöveg

Most volna Nagy István 100 esztendős. Kár, hogy nem ismerjük eléggé nagy íróinkat sem.
E kötet novellái egy-egy éles késszúrás a szívbe. Nagy István fiatalkori történetei kivétel nélkül hiteles, szép írások. Ő az a gyermek, akinek édesapján végigvág botjával a csősz, mert leültek a fűbe. A máséba. Az fáj legjobban apának, gyereknek, írónak is - a megszégyenítés. Az, hogy veri egyik szegény a másikat. A tehetetlen gyermek "Isten szeretett volna lenni, hogy ott helyben bosszút álljon az édesapjáért."
A mese és a bosszúállás hajója is lement. Az emberi álmoké is oda-veszett a ködben? Ezek a történetek akkor születtek, amikor "hárommillió emberünk" az Óperencián túl kereste a boldogulást. Szegények. Akik mindig mindenről lemaradnak. Csoda, hogy még megvan Magyarország, még megvan Erdély.
Sok pályatársával együtt Nagy István is hitte: eljön, sőt: eljött végre az ideje sok-sok szegénynek. Hogy nem lesznek többé boldogtalanok.
Egy másik történetének hőse csomagot kap Doftana börtönében. Az éhező ember irgalmatlan harcot folytat saját éhsége-ösztönzése ellen: felfalná a kolbászt, de mégis szétosztja rabtársai közt.
Valaha azt hittük, jobbak leszünk. És újra rákényszerülünk a szénalopásra, nehogy meggebedjen a lovunk. Könnyen azonosulhatunk remekművek hőseivel, például a Csapdáéval. A nyomorúság csapdáját mégsem tudjuk lerázni sem kezünkről, sem lelkünkről. Mit tehet értünk a szépirodalom? Kapitalizmusban különösen.
A beteg Lezsnyóval szegénységi bizonyítványért könyöröghetünk... Kórházba szeretne menni, de nem szegény; van háza, mely csak arra jó, hogy fegyújtsa. Mehet börtönbe, szegénységi bizonyítvány nélkül is. A Csodagyermek pedig csak sírjon, tegyen csodát: tartsa el munkanélküli szüleit - számíthatnak a süketekre...
Az író emlékiratainak eddig kiadatlan részlete, a Kérdőjelek felől e kötet végén olvasható. Vissza