Előszó
A hagymakertész paraszti sorsról, ahonnan elindultam, már a Szirbik Miklós Társaság által kiadott helytörténeti sorozat 5 füzetében (Nagy István: Makói parasztsors. Makó, 1996.) is igyekeztem tőlem telhető részletességgel beszámolni mindarról, amit családomról rokonaimról, barátaimról, sőt serdülőkorom lányairól, szomszédainkról és ismerőseinkről tudtam. A város életéről, a hagymás társadalom megismert vonásairól és a családom további életéről is számot adtam, ami a családi szájhagyományokból, és írott forrásokból is fennmaradt. Akkor azt írta Tóth Ferenc, a sorozat szerkesztője, hogy „Nagy István lelkében él szüleinek, nagyszüleinek, minden paraszt ősének keserűsége és öröme, küszködése és felemelkedése. Ezer szál kötötte ehhez a világhoz, de mihelyt tehette, a második világháború után menekült is belőle. Életének első nagy stációja a hagymás paraszti élet, a másik a Szegedhez kötődő új világ..."
Ez az írásom erről a második stációról és egész felnőtt koromról szól. Arra törekszem, hogy úgy adjak számot életem különböző állomásairól, hogy közben betekintést is nyújtsak abba a korszakba, amelyet jó vagy rossz sorsom átélni engedett. Teszem mindezt szubjektíven, nem törekedve feltétlenül az adatszerűségre, de a történelmi hűségre igen Valamikor ezt a hiteles és objektív forrásokat használó történészek remélem, majd elvégzik.
Amikor születtem, még dúlt az első világháború. A hajdani Makó hagymások által lakott jellegzetes városrészében, Szentlőrincen, a Hunfalvy utcában születtem 1916. december 27-én. Talán ezért lettem István a keresztségben, de az akkori protestáns szokások szerint lehettem volna János is.
Ekkor már csökkenő erővel, de még folyt az első világháború. IV. Károly, I. Ferenc József halála után Magyarország királya, békét is kezdeményezett.
Az én apám is megjárta a háború poklát. 1914-ben az első mozgósításkor hívták be katonának, 26 éves volt, az akkori törvények szerint hadköteles. Az első menetszázadok indításával a galíciai frontra vitték. Az első ütközetben súlyosan megsebesült. Nyakán - a gége és a nyakcsigolya között - érte az ellenséges lövés, de nem életveszélyesen. Idegszálainak bénulása lassan oldódott, és 1915 elején cserefogolyként került haza. Rövid bécsi, majd makói kórházi kezelés után a családi környezetben lábadozhatott. Soha nem gyógyult fel teljesen, de példamutatóan szolgálta családját. Az élet parancsait teljesítette. Nem mérlegelte az áldozatok nagyságát és értelmét. A családjáért élt.
Vissza