Tücsök a máglyán

Fülszöveg

Mintha Ady Endre kunfajta, nagyszemű poétája lépne elénk a szívéből nőtt súlyosan pompás virággal, hogy betöltse sorsát, hogy rádöbbentsen valamennyiünket a tragédiákat hordozó közelmúltra, amelyből gyökeredzett. Mert súlyos költészet Nagy Imréé, az autodidakta parasztköltőé. A summások, a nélkülözések közt élő szegényparasztok mindennapjainak komor, sötét színekben tobzódó világát eleveníti meg erőteljes realizmussal. Az igazi megrendülést mégsem a versekben megfogalmazódó szegénysors jelenti - hiszen e témában oly fájdalmasan gazdag irodalmunk, oly sokaktól hallhattunk hasonlót -, hanem a benne kibomló bensőséges természetlátás, a csillapíthatatlan szépségszomj, amelyet az egyre súlyosbódó testi és lelki gyötrelmek sem tudtak kiölni a költőből. Talán először kerülnek be általa a magyar költészetbe a szegényparaszti életnek olyan eddig nem is sejtett, lírai telítettségű pillanatai, mint a részesarató pupillaszűkítő belső viharzása a kaszával a tojásaival levágott vérző pacsirta láttán, vagy a bánatnak árnyalt benső sóhajai, ahol a hang elvész, "mint lepke az esőben".
A Tücsök a máglyán a költő összegyűjtött versei mellett tartalmazza prózai írásait is. Ezek annak idején a Népszavában jelentek meg, s az alföldi napszámosok életét tárják élénk szociográfiai mélységgel és pontossággal.
Ady és Baudelaire volt a reggelije és vacsorája egy kis darab kenyérrel - írta Nagy Imréről, a bihari Sárrét szegényparaszti világának hasonlíthatatlan hitelességű megszólaltatójáról Kállai Gyula, a fiatal újságíró a harmincas években. Valóban: Nagy Imre vérbeli költő volt, törvényes leszármazottja letűnt századok nagy névtelenjeinek. Szegénysége állandó és kegyelem nélküli robotra, kapára, kaszára, verejtékezésére ítélte. Gyenge fizikuma csak fokozta rendkívüli érzékenységét. Legtöbbször nélkülöznie kellett az írás minimális kellékeit is. Munka közben "gondolta ki" verseit, s boldog volt, ha este a községházáról kiselejtezett adóívek hátára letisztázhatta.
Életében kevés elismerés érte. Igazában Móricz Zsigmond állt melléje, sűrűn hozva a Kelet Népé-ben Nagy Imre verseit. 1942-ben halt meg negyvenhatéves korában. Ahogy Veres Péter írta: testét elnyűtte a szegénység, a nélkülözés. S aki életében semmit, halálában a Horthy-államtól ingyen koporsót kapott.
Nagy Imre tántoríthatatlanul hitt a "szivárványosabb napok" eljövetelében. Nem érte meg, de eljött az ítélkező történelem, s igazságot szolgáltatott a népnek, osztályostársainak. Vissza