Nagy Imre élete és halála (dedikált példány)

Előszó

Ezt a könyvet 1957 nyarán kezdtem el írni, akkor amikor Nagy Imre még élt. Az előszóban, amelyet terveztem hozzá, a következő néhány mondatot vetettem papírra: "El szeretném mondani, amit róla tudok s főként annak a negyven hónapnak a történetét, amely hatalomra jutását a végső bukástól elválasztja. Ha csak valamelyes kézzelfogható remény is volna arra, hogy őmaga mondja el majd szabadon mindezt, akkor másról írnék. De nincs rá sok remény. Nem tudom, mi vár rá és azt sem: mi vár énrám. Manapság jobb, ha az ember papírra veti azt, amit csak a fejében őríz. A papír tartósabb, mint az emberi fej."
Azóta megölték őt. Mindazoknak a kötelessége, akik közelebbről ismerték, megkettőződött: mondják el részletesen és lehetőleg minél előbb, ami mondanivalójuk róla van. Ami tegnap még anekdota vagy személyes élmény volt, ma már - a sorsnak s elpusztítóinak kegyetlenségéből - történelemmé vált.
Könyvemet dokumentációnak szántam. Nem a színességre, - az igazságra törekedtem. Minden lényeges megállapításnál a rendelkezésre álló tényanyagra támaszkodtam s csak végső esetben éltem - akkor is nagyon óvatosan - logikai vagy lélektani eszközökkel. A munkát, s egyáltalán e korszak történetére vonatkozó mindenféle történeti kutatást végtelenül megnehezíti az, hogy a legfontosabb tények egy része teljesen ismeretlen: moszkvai pártjegyzőkönyvek, budapesti politikai bizottsági ülések feljegyzése, Hruscsov, Rákosi, Kádár és mások személyes tanúságtétele kellene ahhoz, hogy a hiteles képet ki lehessen alakítani. Talán eljön egy szerencsésebb időszak, amikor mindaz, ami ma a "szigorúan titkos" bélyeget viseli magán, egy boldogabb és szabadabb emberiség közkincsévé - tanulsággá és elrettentővé - válik. Annak, aki ma ír a közelmúltról, el kell készülnie rá, hogy újonnan nyilvánosságra kerülő tények egyik vagy másik megállapítását, s alapvető megállapításokat is megváltoztatnak. Minden ténynek örömmel fogok helyt adni.
Még néhány szót e könyv arányairól, illetve aránytalanságairól. A legrészletesebben Nagy Imrének a forradalom alatti magatartását próbáltam meg elemezni: ez a tíz nap az, ami az egész világon a legismertebb Magyarország ezeréves történelméből s mégis, a legtöbb ellentmondás, vita és értetlenség hordozója; s fokozottan áll ez Nagy Imre szerepére is magatartására. A legmostohábban az 1953 és 1956 közötti időszak története kapcsán a kommunista magyar írók mozgalmával bánik ez a könyv, a jelentőségénél jóval kisebb terjedelemben foglalkozva vele. Az ok az, hogy Aczél Tamással e mozgalomról külön, terjedelmes könyvet írtam "Tisztító vihar" címmel. A két könyv tulajdonképpen kiegészíti egymást.

Párizs, 1958. augusztus
Méray Tibor Vissza