A faültető és a felesége

Fülszöveg

A népélet legmélyéről feltört írótehetség számára az irodalmi polgárjogot valaha a harmincas években a magyar irodalomban egy Szabó Pál, egy Veres Péter, egy Sinka István szerezte meg. Aztán a felszabadulást követő évek művelődéspolitikai gyakorlata tág teret nyitott a népi tehetségeknek az irodalomban, a képzőművészetben, a zene- és előadóművészetben olyan rétegek számára, amelyek addig a származással együtt járó műveltségforrásoktól is el voltak zárva.
Ennek a szellemi felszabadulásnak az éveiben szólalt meg Nagy Ilona is, a nagyszalontai cselédlány, Sinka István közvetlen honostársa. Az ő novelláiban akkor "új idők új dalai", a bihari szegénység nehéz életének és az új világba vetett reménységének történetei szólaltak meg. Egy irodalmi konjunktúra felfedezettjeként maga sem maradhatott mentes a valóság leegyszerűsítéseitől, de a sablonok divatja idején is hordozója volt a dolgozók tiszta emberségének, humánum iránti elkötelezettségének.
Negyedszázad elmúltával, ebben a mostani kötetében ez a humanizmus és ez az elkötelezettség az egykori divatos sallangoktól megtisztulva szólal meg újra. Talán nem véletlen, hogy épp személyes jellegű, saját maga és legszűkebb családja sorsát, tegnapi és mai életét idéző írásokban. És egy - szintén önéletrajzi fogantatású - kisregényben, amelyet a szerző most a hajdani sablonoktól, életétől és szemléletétől idegen elemektől megtisztítva, eredeti szándékához és látásához híven ad újra az olvasó kezébe.
"Kevés ilyen meglepetés ért mostanában - írta Szabó Pál annak idején, 1960-ban -, mint ez a regény: kedves, derűs, könnyes, tiszta írói munka. És hát persze, igaz. Annyira igaz, mint maga az emberi élet." Vissza